LTE-képes, mégis piszkosul olcsó lesz a Xiaomi új táblagépe

Farkas Norman - 2014. november 25.

Friss infók szerint a Xiaomi műhelyében készülő 9,2 hüvelykes táblagép támogatni fogja az LTE hálózatokat és hanghívásra is használható lesz, az ára pedig csupán 20-24 ezer forint körül alakul majd.

November elején a mi hasábjainkon is olvashattatok a Xiaomi új táblagépéről, amelynek részleges technikai tudását a GFXBench tesztprogram jóvoltából ismerhettük meg idő előtt. Az alábbi képen látható Mi Padnál nagyobb méretű, de szerényebb hardverrel rendelkező készülék bemutatója nem lehet túl messze, ugyanis már a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium (Ministry of Industry and Information Technology - MIIT) elé került engedélyeztetés céljából. A hivatal jóvoltából kiderült a tabletről, hogy támogatni fogja a Kínában elterjedt TD-LTE és a világ számos pontján használt FDD-LTE hálózatokat is, tehát mobilnet szempontjából mondhatni kompromisszummentes ajánlatnak ígérkezik. A hab a tortán, hogy a kompaktnak abszolút nem nevezhető eszköz hanghívások kezelésére is alkalmas lesz.

Bár szinte már mindent lehet tudni a négymagos 64 bites Snapdragon 410 processzorral és 9,2 hüvelykes HD kijelzővel szerelt jövevényről, premierjének dátumát és várható árát még sűrű homály fedi. Utóbbi kapcsán számos pletyka látott napvilágot; egyes források szerint csupán 499 jüant, vagyis kb. 20 ezer forintot kell majd kicsengetni a gépért, de a kevésbé derűlátó ázsiai szivárogtatók is mindössze 599 jüanos, azaz cirka 24 ezer forintos kezdőárat jósolnak neki.

 

Xiaomi Mi Pad

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza