50%-kal nőtt az App Store bevétele

MTI Sajtóadatbank - 2015. január 13.

Tavaly 50 százalékkal emelkedett az Apple mobilalkalmazás értékesítő portáljának, az App Store-nak a forgalma. 

Az Apple által üzemeltetett App Store szoftverforgalmazó portál mobil készülékeken futó alkalmazások értékesítése utáni bevételei az alkalmazások használatával összefüggésben keletkezett díjbevételekkel együtt mintegy 50 százalékkal, közel 15 milliárd dollárra emelkedtek tavaly a 2013-as több mint 10 milliárd dollárról. Az Apple részesedése 30 cent az App Store forgalmának minden dollárja után.

Az App Store forgalmából származó bevétel csak elenyésző részét teszi ki az Apple 183 milliárd dolláros éves értékesítési árbevételének, de növekedési üteme lényegesen nagyobb annál. A CapitalIQ adatai szerint az Apple árbevétele 10 százalékkal nőtt 2014-ben.

Az Apple App Store portál forgalma után származó bevétele szinte teljes egészében nettó nyereség, ezért más tevékenységeknél nagyobb arányban járul hozzá éves profitjához, ami a szeptemberben zárt 2014-es pénzügyi évben 39,5 milliárd dollár volt.

Az Apple 2008-ban, egy évvel az első iPhone bemutatása után nyitotta meg az App Store mobilalkalmazás értékesítő portált. A tavalyi harmadik negyedévben a világon értékesített mobilkészülékek 84 százaléka Android operációs rendszeren, 12 százaléka pedig iOS operációs rendszerén futott az amerikai IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint.
 


Az App Annie piackutató vállalat felmérése alapján megállapítható, hogy miközben a mobilalkalmazások felhasználásában az Android operációs rendszer piaci részesedése a nagyobb, alkalmazások vásárlására az iOS operációs rendszer felhasználói költenek többet. Az Android felhasználók 60 százalékkal több alkalmazást töltöttek le 2014 harmadik negyedévében, mint az iOS felhasználók, az App Store viszont 60 százalékkal nagyobb bevételre tett szert, mint konkurense, az Android alkalmazásokat forgalmazó Google Play.

A Google 2014 júniusában közölte, hogy a Play áruházban értékesített alkalmazások után a saját 30 százaléka nélkül 13 hónap alatt több, mint 5 milliárd dollárt fizetett ki az alkalmazásfejlesztőknek. A portál teljes bevétele így mintegy 7 milliárd dollárra tehető. Csütörtöki közleménye szerint viszont az Apple 2014-ben több, mint 10 milliárd dollárt fizetett ki az alkalmazásfejlesztőknek az App Store forgalma után.

 

Kulcsszavak: App Store, +céginfo, Apple
Vissza