Az FCC-nél járt a Lumia 1330

Farkas Norman - 2015. február 12.

A Lumia 1320 utódjának tekinthető óriásmobil legalább három változatban kerül piacra, melyek közül kettőt máris jóváhagyott az amerikai FCC. Az RM-1062 modellszámú, harmadik variáns Indiában fog hódítani, legalábbis erre utal, hogy az országba 8000 darab minta (dummy) modellt szállítottak le belőle.

Egyre nő a valószínűsége annak, hogy a Microsoft a Lumia 1330-ról fogja lerántani a leplet március 2-án, a barcelonai Mobile World Congressre szervezett eseményén. Két fontos fejlemény is érkezett a készülékről, ami vélhetően három különböző modellszámmal fog piacra kerülni.

Egyrészt napvilágra került egy dokumentum, ami szerint február 10-én 8000 darab dummy mobilt (bemutató készüléket) szállítottak Indiába. Ha hihetünk az okmánynak, a Lumia 1330 narancssárga, fehér és ciánkék hátlappal is elérhető lesz. Egyébként a narancs verzió tűnik a dominánsnak, ebből ugyanis 7000 példány került az országba, míg a másik kettőből csupán 500-500.

 

 

A másik érdekesség, hogy az FCC jóváhagyta a középkategóriás jövevény két kiadását is. Az ügynökség adatbázisa szerint az RM-1065 és az RM-1064 jelű modellek kaptak zöld utat. Előbbi a dual SIM képességgel és LTE modullal egyaránt ellátott Lumia 1330-at takarja, utóbbi pedig a hasonló felszereltséggel bíró, de csak egy SIM foglalattal szerelt variánst. Indiában egy harmadik típus, az RM-1062 hódíthat majd, melyből kimaradt a 4G LTE támogatás, maximum HSPA adatátvitelre képes.

 

 

A korábban kiszivárgott adatok szerint a Lumia 1330 mindegyik verziójában 5,7 hüvelykes, 1280 x 720 pixel (HD) felbontású érintőkijelző és négymagos Qualcomm Snapdragon 400 processzor teljesít szolgálatot 1GB RAM, illetve 32GB tárhely társaságában. Egyelőre rejtély, hogy utóbbit lehet-e bővíteni microSD kártyával, ahogy az sem világos még, pontosan mikor és milyen árcédulával landolhat a piacon a készülék.



 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza