Nő az Apple számítógépek fenyegetettsége

Kütyü Magazin - 2015. február 16.

Kaspersky Lab és a B2B International közös kutatása rávilágított arra, hogy az Apple számítógépek felhasználói közel ugyanakkora fenyegetettségnek vannak kitéve a kibertérben, mint más platformok felhasználói.

A vizsgálat megállapítása szerint amellett, hogy a veszélyeztetettség mértéke kezd kiegyenlítődni a különféle platformok között, az Apple gépek felhasználói bizonyos típusú veszélyekkel az elmúlt egy évben gyakrabban szembesültek, mint a Windows felhasználók. Az továbbra is igaz ugyan, hogy az Apple OS X operációs rendszerére még messze nem készül annyi kártevő szoftver mint más operációs rendszerre, például Windowsra, de ebből még nem következik, hogy a Mac számítógépek és a rajtuk tárolt adatok nagyobb biztonságban lennének.

A felmérésben megkérdezett Apple asztali gépet használók 26 százaléka, és az Apple laptopokat használók 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy találkozott az elmúlt egy évben valamilyen kártevő szoftverrel. A PC felhasználók körében kissé magasabb volt az arány, 31 százalék. A Mac tulajdonosoknak azonban 19 százaléka került kapcsolatba valamilyen zsaroló vírussal (ransomware), míg a Windows felhasználóknak "csak" 11 százaléka. Pénzügyi adatokat célzó támadással pedig az OS X felhasználók 52, a Windows felhasználók 54 százaléka szembesült.

 


A felmérés egyik legtanulságosabb megállapítása az volt, hogy a Mac felhasználók a jelek szerint kevésbé vannak tudatában az interneten rájuk leselkedő veszélyeknek, mint a Windows felhasználók. A megkérdezett MacBook tulajdonosoknak 41 százaléka például még a zsaroló vírusok létezéséről sem hallott.

A vizsgálat megállapítása szerint a Mac felhasználóknak a fele még nem alkalmaz védelmet az internet veszélyei ellen: a MacBook készülékek 38 százalékán, az Apple asztali számítógépeinek pedig 50 százalékán fut vírusvédelem.

Vlagyimir Zapoljanszki, a Kaspersky Lab termék, -és technológiai marketingért felelős alelnöke szerint az OS X-et használók sokáig az internetes veszélyektől elszigetelve éltek, ezért talán úgy érezhetik, hogy ők sebezhetetlenek. De most, hogy a kiberfenyegetések egyre inkább kiterjesztetik a hatókörüket, fontos, hogy mindig felkészültek legyünk. E tekintetben a Kaspersky Lab nem csak azt javasolja a Mac felhasználóknak, hogy telepítsenek biztonsági megoldást, de azt is, hogy tartsák szem előtt a biztonságos magatartás alapszabályait böngészés közben.

 

Vissza