Biztonságos táblagép a BlackBerrytől

Czipperer Dia - 2015. március 16.

A BlackBerry az idei CeBIT-en mutatta be új táblagépét, méghozzá egy biztonságra fókuszáló masinát, melynek fejlesztésében a Samsung és Az IBM is oroszlánrészt vállalt.

A BlackBerrynek ugyan még nincsen túl nagy múltja táblagép fronton,a cég mégis lát jövőt a felmérések szerint csökkenő keresletű táblagép piacban. A vállalat első tabletje, a PlayBook nem aratott túl nagy sikert, így egészen eddig nem is próbálkoztak ezen a területen.

A mostani fejlesztésük, a SecuTablet, ahogy nevéből is kitűnik, a biztonságot helyezi előtérbe, és nem a hagyományos felhasználókat célozza. Az eszköz valójában egy módosított Galaxy Tab S 10.5-ös táblagép, amely Az egyik legjobb androidos táblagépnek számít az Apple iPadjével versenyezve.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a BlackBerry és a Samsung együtt dolgoztak egy projekten, hiszen tavaly jelentették be együttműködésüket a Samsung KNOX mobil védelmi megoldásának megerősítése kapcsán.

Az alapgépet tehát a dél-koreai gyártó készítette, a projektet pedig a BlackBerry leányvállalata, a Secusmart irányította. A biztonsági vállalatot tavaly vásárolta fel a kanadai cég. Az új táblagépbe azt titkosítási technológiájukat építették be, amely a dolgozóknak védelmet biztosít a különféle telefonhívás közben.
 


A BlackBerry a Samsungon kívül az IBM-mel működött együtt a masina megalkotásában. A két vállalat szoftver oldalon dolgozott közösen, annak érdekében, hogy a kormányzati munkához egy valóban biztonságos eszközt nyújtson a felhasználóknak, miközben olyan alkalmazásokat is futtathatnak rajta, mint a Facebook vagy a YouTube, így nincs szükségük a usereknek egy második eszközre.

A kényelem és a biztonság együttese azonban nem lesz olcsó. A SecuTablet 2250 euróba, vagyis 2360 dollárba kerül majd. A BlackBerry az eszközzel a világ különféle szervezeteit szeretné megcélozni.

 

Forrás: Mashable.com; TheVerge.com; Kép: en.yibada.com; japantimes.co.jp

Vissza