Mesélő ágyneműszettel robbantott a Kickstarteren egy hazai startup

Kütyü Magazin - 2015. április 22.

Másfél nap alatt 6,5 millió forintot gyűjtött össze a magyar fejlesztésű, gyermekek elalvását segítő speciális app és ágyneműhuzat a Kickstarteren. A Bedtime Bedding közel két év előkészítés után indított közösségi finanszírozási kampányt. 

Egy amerikai kutatás szerint a szülők mindössze 13 százaléka veszi a fáradtságot arra, hogy a hét minden napján meséljen a gyerekének. Erre a problémára keresett innovatív megoldást a Bedtime Bedding nevű magyar startup. A csapat egy elalvást segítő, mesélő ágynemű szettet és a hozzá tartozó mobilappot fejlesztett ki, melynek segítségével a szülők könnyedén ágyba „csábíthatják” gyermekeiket. 

A Bedtime Bedding csomag három részből áll: egy digitálisan nyomtatott, színes grafikával ellátott paplanhuzatból – ez adja a mesék helyszínét, három plüssfigurából – ők a mesék szereplői, és egy egyedi meseapplikációból, ami számtalan kezdősztorival, valamint tippekkel és trükkökkel segíti a szülőket abban, hogy profi mesemondóvá váljanak. A szett segítségével a szülők és gyerekek egyszerűen találhatnak ki közös történeteket, melyeket el is játszhatnak a megelevenedő paplanhuzat díszletei között.

Az ágynemű 100% pamut szaténból készül és minden szempontból a legmagasabb minőséget képviseli. Megfelel az OEKO-Tex szabványnak, azaz a gyártás során nem használnak fel az emberi érintkezésre allergén anyagokat és festékeket. A szett valamennyi eleme megfelel az amerikai és az európai biztonsági előírásoknak. Használata 3 és 8 év közötti gyerekek számára ajánlott. 

 

Vitvera Gábor, az egyik alapító elmondása szerint a prototípus kész van és közel egy éve tesztelik családokkal és szakemberekkel. A textilipar nem a kis mennyiségekről szól, ezért ahhoz, hogy a terméket versenyképes áron kínálhassák, minimum 200 darabot kell megrendelnünk a gyártótól. Ezért fordultak a Kickstarter közösségéhez segítségért. 

A Kickstarter kampány 2015. április 20-án indult és május 30-ig még bárki előrendelheti a terméket az oldalon.

 

 

 

 

 

Vissza