Hivatalos pénzügyi eredmények a Huawei mobilfrontjáról

Kütyü Magazin - 2015. október 27.

A Huawei hivatalosan is közzétette harmadik negyedéves eredményeit. A legfrissebb mutatók szerint nem csupá jól teljesített mobilfronton a vállalat, hanem jelentős növekedést is sikerült elérniük.

A Huawei Fogyasztói Üzletága közzétette idei harmadik negyedéves üzleti eredményét. Az adott negyedévben az üzletág 27,4 millió okostelefont szállított ki, amely 63 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A közép- és felsőkategóriás készülékek 7 százalékos növekedést értek el 2015 második negyedévéhez képest, amely az összes szállítás egyharmadát jelenti.

Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója bizakodó a jövőt tekintve. Mint elmondta, a növekedés ütemét látva azt remélik, hogy képesek elérni az idei célunkat, amely 2015. év végig 100 millió okostelefon kiszállítását jelenti.

A Huawei kiszállításai az európai, a közel-keleti és az afrikai régiókban közel 98 és 70 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Ezzel az eredménnyel a vállalat piaci részesedését tekintve az első három gyártó között van Ausztriában, Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban és Új-Zélandon.

Kínában is jelentős sikert ért el az Üzletág: ebben a negyedévben 81 százalékkal növelte kiszállításait az előző évi eredményekhez képest. Ezen a piacon Huawei az első számú gyártó 15,2 százalékos piaci részesedéssel.

A GfK piackutató intézet legutóbbi jelentése szerint a Huawei globális piaci részesedése az okostelefon-gyártók piacán 9,5 százalék volt 2015 januártól augusztusig tartó időszakában, amely értelmében a vállalat továbbra is a világ három vezető okostelefon-gyártója között szerepel.

A Huawei zászlóshajó készülékeiből, a Mate 7-ből 6,5 millió, a P7-ből 7,5 millió, a P8-ból 4 millió darabot szállított ki a piaci bejelentésük óta. 

A vállalat most szeptemberben bemutatott legújabb csúcsterméke, a Mate S okostelefon fokozatosan elérhetővé vált több mint 48 országban, például Kínában, Németországban, Franciaországban és Spanyolországban is. A termék standard változata már elérhető Magyarországon 219 990 forint bruttó fogyasztói áron, a Media Markt, az Edigital és a Speedshop kínálatában.

 

Huawei Mate S

 
Vissza