Jönnek még további, Privhez hasonló modellek a BlackBerrytől

Czipperer Dia - 2015. november 10.

A BlackBerry feje, John Chen bízik a Priv sikerében, és elmondása szerint a jövőben több érintőképernyős és QWERTY gombsoros hibrid modellel is készülnek.

A Fox Businessnek adott interjút John Chen, melyben kifejtette, hogy a jövőben számos hibrid modellt dobnak majd a piacra, a Priv mintájára. Mindez azt jelenti, hogy az eszközök az érintőképernyő mellett QWERTY gombsorral is rendelkeznek majd.

Arról nem beszélt a vállalat feje, hogy androidos mobilokról van-e szó, azonban a számos új alkalmazás és az Android ökoszisztémája elnyerte a vállalat tetszését, így elképzelhető, hogy emellett teszik majd le a voksukat hosszú távon is. 

Azt egyelőre még nem lehet tudni, a BB OS sorsa mi is lesz, egyelőre John Chen maga is úgy véli, hogy a továbbiak a Priv piaci fogadtatásán is múlanak, ennek fényében dönthető el, mi legyen a következő lépés. Mindenesetre szilárdan kitart amellett, hogy a vállalatnak van jövője, az persze, hogy melyik irányba, a fogyasztókon múlik.

Azonban jelentős piaci pozíciót szerezhet magának a válallat a Privvel, hiszen bár Android rendszer fut fedélzetén – ezzel szélesebb befogadóközönség felé nyitják meg az utat – a biztonság is fókuszba került. A BlackBerry saját megoldásai kaptak helyet a mobilban, és John Chen elmondása szerint a legtöbb mobilos támadást képesek kivédeni szoftvereik.

 

 

Forrás: Pocketnow.com

Vissza