Megkezdte az Exynos 8890 lapkák tömeggyártását a Samsung

Czipperer Dia - 2015. november 11.

A legfrissebb pletykák szerint a Samsung megkezdte új zászlóshajó modelljébe szánt processzorának tömeggyártását, vagyis gőzerővel készül az Exynos 8890-as lapka.

Jövő év januárjára datálják a Samsung soron következő zászlóshajó mobiljának érkezését. Ha minden igaz, a gyártó februárban kezdi majd meg az eszközök szállítását.

Ahogy már korábbi híresztelésekből is hallhattunk róla, többféle kiadásban érkezik majd a mobil, már ami a processzor típusát illeti. A vállalat pedig már nagyban teszteli a legújabb Snapdragon 820-as lapkát, azonban saját, Exynos gyártmányú példánnyal felszerelt modell is érkezik majd. Az eddigi híresztelések alapján nagyjából fele-fele arányban lesznek kaphatók a modellek.

A legújabb dél-koreai pletykák szerint a vállalat már elkezdte legújabb, Exynos 8890-as lapkájának tömeggyártását, melynek kezdetét korábban decemberre saccoltak.. A Mongoose kódnévre keresztelt mobilprocesszor lehet majd az első olyan Samsung gyártmányú lapka, amely egyedi tervezésű CPU magokból áll.

Ha hihetünk a kiszivárgott pletykáknak, akkor nagy esély van arra is, hogy a Galaxy S7 csúcsmodell valóban januárban debütáljon, szintén korábban, mint a legutóbbi csúcsphablet, a Note 5 is.

 

Forrás: GSMArena.com

Kulcsszavak: Galaxy S7, Exynos, Samsung
Vissza