Az UHD TV-k emberi agyra gyakorolt hatásait vizsgálták

Kütyü Magazin - 2015. december 15.

A SUHD TV-k segítségével vizsgálták az UHD élmény testre és szellemre gyakorolt hatását. A Samsung és a Mindlab International közös kutatásában bebizonyították, hogy a videós tartalmak UHD televízión nézve 38%-kal magával ragadóbb élményt nyújtanak, mintha Full HD tévén néznénk. 

A „Screen Sensation: Az Ultra HD hatás” névre keresztelt neurofiziológiai kísérlet az UHD és a Full HD TV-k élettani hatását vizsgálta. A kísérlet célja, hogy megmutassa a technológiai fejlesztések – jelen esetben a Samsung SUHD TV-k – szervezetünkre gyakorolt hatását. A Full HD (azaz 1080 pixeles) felbontás több mint ötször annyi képinformációval szolgál, mint a normál felbontású készülékek, az UHD TV-k pedig még a Full HD-nál is négyszer részletgazdagabb megjelenítésre képesek.

A kísérlet résztvevői a 18 és 65 év közötti korosztályba tartoztak. A teszt során elektródák segítségével mindvégig figyelemmel kísérték az EEG adataikat, az elektromos aktivitásukat (EDA) valamint a szívfrekvenciájukat. Az alanyok a kísérlet során a Netflix által biztosított 4K tartalmat és egy futballmeccset néztek UHD és HD felbontásban. A pártatlanság biztosítása érdekében a televíziók márkajelzését a kísérlet idejére letakarták.

Az eredmények egyértelműen megmutatták, hogy egy UHD TV sokkal magával ragadóbb élményt képes nyújtani, mint egy Full HD TV. Ez elsősorban a megnövekedett közeledő motivációnak (ez a mutató a valamire irányuló vonzódás mértékét jelzi), vizuális feldolgozásnak és a béta teljesítménynek (az aktív gondolkodás vagy koncentráció mérésére szolgáló mutató) köszönhető.


A kísérletben résztvevők 62%-kal hatékonyabban voltak képesek feldolgozni a vizuális ingereket, amikor UHD TV-t nézték. A gazdagabb vizuális élmények befogadása érdekében az agy ilyenkor sokkal nagyobb teljesítményen működik, ezáltal részletgazdagabban tudja feldolgozni az eseményeket. A futballmeccset nézők például akár úgy is érezhetik, mintha játékvezetők lennének a pálya szélén. A filmrajongók számára is jó hír, hogy a vizsgálat során az alanyok 25%-kal gyakrabban élték át az „itt és most élményt”, sokkal gyorsabban voltak képesek reagálni a látottakra, a tartalom pedig jobban lekötötte a figyelmüket.

Dr. David Lewis neurofiziológus, a Mindlab International elnöke szerint az UHD TV mérföldkő a látványtechnológia terén. Hihetetlen, hogy ezek a technológiai fejlesztések hogyan képesek ilyen jelentős élettani reakciókat kiváltani és ekkora mértékű változást hozni a tartalomfogyasztás és szórakozás terén.

A résztvevőkből egyértelműen pozitív érzelmi reakciókat váltott ki az UHD képernyőn keresztül történő tartalomfogyasztás: a Full HD-hoz képest 20%-kal jobban vonzódtak az UHD képernyőn játszott tartalmakhoz. Az UHD készüléket nézők második és harmadik lejátszás után is 29%-kal jobban elmélyültek a látottakban, mint azok, akik HD képernyőn nézték ugyanazt.

Vissza