Biztonságra kiélezett Boeing mobil a láthatáron

Farkas Norman - 2012. április 13.

Android alapú, kiemelt biztonsággal kecsegtető okostelefon piacra dobását tervezi az elsősorban repülőgépeiről ismert beszállító. A Boeing mobilja jó esetben már idén landolhat a piacon.

A Boeing hálózatokért felelős részlegének elnöke, Roge Krone nyilatkozta a National Defense Magazine számára, hogy saját mobiltelefonnal készülnek előrukkolni, mely Android operációs rendszert kap és katonai szintű biztonsággal kecsegtet.

A vezető elmondta, hogy az okostelefonok kiemelt szerepet kaptak az emberek mindennapjaiban, ezért is szorgalmazzák egy olyan Boeing készülék létrehozását, mely a mezei mobilok képességei mellett emelt szintű biztonságot is nyújtanak a majdani felhasználóiknak.

Brian Palma, a cég biztonságos infrastruktúrával foglalkozó csoportjának feje elárulta, hogy a jelenleg piacon lévő, kiemelt biztonsággal bíró telefonok darabára 15-20 ezer dollárra tehető, s a Boeing ezen összeg jelentős leszorítására törekszik.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a közeljövőben minden biztonságra valamit is adó júzer Boeing okostelefonnal szaladgálhat, hiszen a vállalat célcsoportját továbbra sem a civil tömegek képezik, - hanem a kormány - s a mostaniaknál jelentősen alacsonyabbnak ígérkező árak pedig még így is jócskán felülmúlhatják azt az összeget, amit napjaink felső kategóriás szupermobiljaiért kell kicsengetni.

Vissza