Galaxy S III: négy új színben

Farkas Norman - 2012. augusztus 28.

A Samsung ma bejelentette, hogy legutóbbi androidos zászlóshajója, a Galaxy S III további négy új színárnyalatban kerül piacra, azaz összesen hat változatban lesz elérhető. Lássuk a választékot!

A Samsung úgy döntött, hogy új lendületet ad néhány hónapja bemutatott csúcsmodelljének, s ezt négy új színben pompázó varináns bevezetésével kívánja elérni.

A jelenleg elérhető kavicskék (Pebble Blue) és márványfehér (Marble White) kiadás mellett hamarosan megjelenik a borostánybarna (Amber Brown), a gránátvörös (Garnet Red), a zafírfekete (Sapphire Black) és a titánszürke (Titanium Gray) köntösbe öltöztetett Galaxy S III is. A négy változat közül csak három mondható igazán újnak, hiszen a feketével már korábban találkozhattunk az Olimpia ideje alatt.

A gyártó elárulta, hogy az új színárnyalatok kiválasztásakor a természetből merítettek ihletet, ahogy azt az S III első verzióinál is tették.

Sajnos egyelőre rejtély, hogy pontosan mikor landolnak a piacon a vadonatúj modellek, de a Samsung megjegyezte, hogy érkezésük az adott régiótól, szolgáltatótól és forgalmazótól is függ.

Neked melyik árnylat tetszik a legjobban?

 

 

 

 

Kulcsszavak: S3, Galaxy, Samsung
Vissza