Sony Xperia P teszt – Fényes fémes mágia

Erőss Csaba - 2012. szeptember 14.

A Sony termékpalettájának középső darabja stílusos formavilággal és kiemelkedő kijelzővel próbálja magához csábítani a kompromisszumoktól mentes okostelefonra vágyókat. A VIP-Phone jóvoltából górcső alá vehettük az Xperia P-t, hogy kiderítsük, valóban beváltja-e a hozzáfűzött reményeket.

 

Belső, szoftverek

 

Az Xperia P a tesztidőszak után kapta meg a 4.0-ás Android Ice Cream Sandwich frissítést, így mi még a Gingerbread nyújtotta lehetőségeket próbálhattuk ki. A telefon viszont 2.3 alatt is simán, gördülékenyen működött, akadást csak külön rásegítéssel lehetett előidézni, így emiatt nem kell aggódni. A szoftver optimalizáltságát jól mutatja, hogy a mindössze 1305 mAh-s akkumulátorral is könnyedén 1 napnál is tovább húzhatjuk töltés nélkül a készülékkel.

Megjelenésében a rendszernél a szokásos Sony vizuális elemek köszönnek vissza, a már korábban megszokott ikonokkal, hátterekkel és zárképernyővel találkozhatunk. Ennek előnye, hogy nem olyan puritán/technokrata mint a gyári Android felület, ugyanakkor stílusosabb mint a Samsung megoldása, miközben a HTC Sense féle feature áradat hiányzik belőle. Utóbbit a Timescape funkció hivatott pótolni, mely látványosan gyűjti össze a közöségi oldalakról befolyó állapotfrissítéseket. Érdemes még megemlíteni, hogy többféle színsémát is kiválaszthatunk a háttérből, így személyre szabhatjuk a megjelenést.

 

Szoftvereket tekintve nem halmozta el hasznos plusz alkalmazásokkal a Sony a készüléket, a dokumentumokat az OfficeSuite segítségével tudjuk megnézni (de szekreszteni nem), ezen kívül jellemzően csak külföldön használható Sony szolgáltatásokat kapunk. Okos feature ugyanakkor a LiveWare Kezelő, mellyel beállíthatjuk hogy külső eszköz csatlakoztatása esetén (pl.: fülhallgató) milyen programot indítson el telefon.

 

Multimédiás szempontból jól vizsgázik az Xperia P, a kamera kifejezetten jó képeket készít, emellett pár extra funkciót is tartalmaz, mint például a panoráma készítés. A képek minősége abszolút jó, a telefonoktól elvárható minőséget hozza.

Jövőbe tekintő megoldással is rendelkezik a telefon, az NFC chip segítségével várhatóan a következő években tudunk majd könnyebben boldogulni az életben. Addig is ha sikerül beszereznünk ehhez kapcsolódó matricát, akkor a készülékhez adott szofverrel beprogramozhatunk érintésre akiválódó eseményeket.

 

Tesztfotók letöltése teljes méretben: 1,  2,  3,  4,  5,  6,  7,  8.

 

Összefoglalás

 

A Sony Xperia P függetlenül jelenleg 80 000 Ft környékén kapható, mely ár-érték arányban nagyon jónak számít. Az egyedi megjelenés, a fém ház, a nagy kijelző, a felbontás, a WhiteMagic, a zökkenőmentes működés mind a készülék mellett szólnak.

Amennyiben tetszik a Sony által megálmodott design és nincs szükségünk csúcskategóriás, csúcs árcédulával ellátott telefonra, akkor a Sony Xperia P abszolút olyan alternatívát tud nyújtani, mely elégedettséggel tölti el az embert.

 

Specifikáció

 

Méret: 122 x 59,5 x1 0,5 mm

Tömeg: 120 gramm

Kijelző: 4 hüvelyk

Felbontás: 540 x 960 pixel

Processzor: 1 GHz dual-core ARM Cortex-A9

RAM: 1 GB

Belső tárhely: 16 GB

Fő kamera: 8 megapixel

Videófelvétel: 1080p

Akkumulátor: 1305 mAh

 

 

 

Kulcsszavak: teszt, Xperia, Sony
Vissza