Kémfotókon az október 17-én bemutatkozó iPad mini

Farkas Norman - 2012. október 3.

Fotók kerültek napvilágra az Apple 7,85 hüvelykes érintőképernyővel szerelt táblagépéről, melynek hivatalos bemutatójára várhatóan október 17-én kerül sor.

A régóta pletykák tárgyát képező iPad miniről több új információ derült ki a napokban, ráadásul immár néhány fotón is megcsodálhatjuk.

A friss hírek szerint az Apple október 10-én küldi ki a sajtó számára a meghívókat a hét nappal később (tehát október 17-én) megrendezésre kerülő sajtóeseményre, melynek fő témája az iPad mini lesz. A várva várt készülék gyártása állítólag már javában folyik a Foxconn brazil gyáregységeiben, így több mint valószínű, hogy novemberben felkerülhet az üzeletek pocaira.

Szerencsére nem csak a mendemondák utalnak az iPad mini közelgő érkezésére, hanem néhány fotó is, melyek az UkrainianiPhone.com jóvoltából kerültek nyilvánosságra. Az alábbi képeken a jövevény 7,85 hüvelykes, 1024 x 768 pixel felbontású érintőképernyője és eloxált alumíniumból készült, nano SIM foglalatot is tartalmazó háza látható.

A kijelző mérete és felbontása alapján kijelenthető, hogy az Apple pénztácakímélő mini-táblagépe nem 16:9-es képaránnyal érkezik, tehát a gyártó az iPhone és iPod vonallal ellentétben az iPad frontján még nem készül átváltani a szélesvásznú megjelenítőkre, erre vélhetően csak 2013-ban kerül sor. A lencsevégre kapott ház is sokat elárul a masináról: alul kapnak helyet a hangszóróró nyílásai és az új Lightning csatlakozó, a 3,5mm-es jack kimenet viszont felülre kerül. A nano SIM foglalat jelenléte egyértelműen azt jelzi, hogy az iPad mini nem csak WiFi only, hanem 3G, vagy 4G modemmel szerelt verzióba is piacra kerül.

 

 

[Forrás: UkrainianiPhone.com]

Kulcsszavak: Foxconn, Apple, iPad
Vissza