Nokia: az iPhone unalmas, a Lumia izgalmas [Videó]

Farkas Norman - 2012. október 3.

A finn gyártó német részlege előállt egy új Lumia 920 reklámmal, mely arra emlékezteti a felhasználókat, hogy a Windows Phone 8 rendszerű csúcsmodell több élénk színben is elérhető lesz szemben az iPhone 5-tel, mely kizárólag fehér és szürke árnyalatokban kapható.

Az alábbi, nagyon jól eltalált videót a minap tette közzé a Nokia német részlege. A felvétel egy rövid történetet mesél el, melynek lényege, hogy az iPhone 5-ért sorba álló felhasználók közül az egyik nem szürkét, vagy fehéret, hanem egy másik színűt kér. Ezzel egyrészt kiábrándítja az elvakult tömeget, másrészt előtérbe hozza az Apple mobiljának nagy hátrányát, hogy csak két árnyalatban érhető el (erre rátesz néhány lapáttal a képi világ, mely azt sugallja, hogy az iPhone rajongók egyfajta beszürkült, színektől mentes "zombivilágban" élnek). Csalódott, hősünk ezután kijön az Apple Store-ból, s meglát több járókelőt az egyéniségéhez illő színben pompázó Lumia 920 okostelefonjával, s "megvilágosodik".

Kicsit túlzás arra bíztatni, hogy azért essen a választásunk egy bizonyos készülékre, mert azt a nekünk tetsző színben kaphatjuk meg, hiszen számos egyéb szempont is közrejátszik leendő mobilunk kiválasztásakor. Ugyanakkor a Nokia elismerést érdemel a videóért, mert a történet és a kivitelezés is kiváló, a mondanivaló pedig ennél jobban talán át sem jöhetne.

 

Vissza