Két és félszer erősebb elődjénél az Intel Poulson

Széll Zoltán - 2012. november 11.

Az Intel a vártnál kicsit később – 32 hónappal a 9300-as sorozatú Intel Itanium (Tukwila) után – és meglepő módon a szokásos hétfő helyett csütörtökön jelentette be a számítógépipar által már nagyon várt 9500-as sorozatú Intel Itanium (Poulson) processzort.

Az új 9500-as sorozatú Intel Itanium processzor teljesítménye több mint kétszerese a korábbi – Tukwila – generációénak, ami ideálissá teszi a nagyon sok számítást igénylő feladatok végrehajtására, többek között üzleti analitikai, adatbázis- és nagy léptékű vállalatirányítási információs (ERP) alkalmazások futtatására. A Global 100-as toplistán szereplő, a fenntartható fejlődés iránt leginkább elkötelezett nagyvállalatok több mint háromnegyedénél – köztük a repülőgépiparban, az energiaiparban, az élettudományokkal kapcsolatos iparágakban és a távközlésben érdekelt cégeknél – működnek Intel Itanium processzora épülő rendszerek.

 „Egy olyan világban, melyben a vállalatok számára egyre inkább az IT képes versenyelőnyt biztosítani, egyre több üzleti alkalmazást nevezhetünk joggal „üzleti kritikusnak”; ezeknek folyamatosan, gyors reakcióidővel és rendkívüli megbízhatósággal kell rendelkezésre állniuk. Pontosan ilyen feladatokra fejlesztettük a 9500-as sorozatú Intel Itanium processzort” – mondta Diane Bryant, az Intel adatközpontokért és összekapcsolt rendszerekért felelős csoportjának alelnöke és igazgatója.

Vállalati szintű teljesítmény világklasszis rendelkezésre állással

 A 3,1 milliárd tranzisztorból felépített, 9500-as sorozatú Intel Itanium processzor az Intel által valaha gyártott legkomplexebb általános célú processzor. Akár kétszerannyi processzormagot (4 helyett 8-at) támogat, mint a megelőző Intel Itanium 9300-as (Tukwila) generáció. Maximum 54 MB-nyi lapkára integrált gyorsító-tárat tartalmazhat és négyfoglalatos konfigurációban maximum 2 TB alacsony fogyasztású DIMM memória társítható mellé. A processzor órajele 40 százalékkal nőtt az előző generációéval összehasonlítva, az elérhető frekvenciatartomány 1,73 GHz-től 2,53 GHz-ig terjed (130 wattól 170 wattig terjedő fogyasztási szintek mellett). Ezek a növekmények a sokkal fejlettebb gyártástechnológiának is köszönhetők. A 9300-as sorozatú, négymagos, 700 mm2 területű Itanium (Tukwila) lapkák 65 nm-es, míg a 9500-as sorozatú, nyolcmagos, ennek ellenére csak 588 mm2 területű Itanium (Poulson) lapkák 32 nm-es technológiával készülnek.

 Az Itanium családban jelenleg legnagyobb teljesítményt nyújtó processzorokra jól méretezhető rendszerek építhetők, melyek világklasszis rendelkezésre állást biztosítanak az olyan, üzemszünetet nem toleráló adat intenzív alkalmazások számára, mint az ERP-, ellátáslánc-menedzsment- és ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) szoftverek.

A moduláris fejlesztési modell nagyobb rugalmasságot biztosít

 Az Intel 2010-ben vezette be egységes platformstratégiáját, mely az Intel Itanium és Intel Xeon processzorok számára kölcsönösen használható platform-alkotóelemeket, köztük a lapkakészleteket, összeköttetéseket (interconnect) és memóriát biztosít. E stratégia révén az Intel Itanium RAS tulajdonságaival tudja fokozatosan bővíteni az E7 családba tartozó Intel Xeon processzorok szolgáltatásait, miközben az Intel Itanium a nagyobb volumenből fakadó méretgazdaságosságból és értékből profitál. Az Intel Itanium termékcsalád következő, Kittson kódnevű generációja esetében az Intel egy innovatív modellt alkalmaz az Intel Itanium és az Intel Xeon fejlesztésében, melyet „moduláris fejlesztési modellnek” hívnak. Ezzel az egységes platformstratégia egyes szilíciumszinten is közös áramköri elemekre és a tűkompatibilitásra (azaz egységes processzorfoglalatra) is kiterjed majd. Ennek köszönhetően az OEM-ek a két architektúra számára egyetlen alapplatformot tudnak majd fejleszteni.

Iparági támogatás

 Az Intel Itanium processzorok iparági támogatottsága változatlanul erős az olyan rendszergyártók részéről, mint a Bull, a Hitachi, a HP, az Inspur és az NEC. A platformra széles körben elérhetők nagyvállalati szintű alkalmazások számos gyártótól, többek között az Oracle-től, az SAP-tól, a SAS-tól, a Sybase-től és a Temenostól, ami világossá teszi, hogy az ISV-közösség számára fontos az Intel Itanium üzleti kritikus ökoszisztéma sikerének biztosítása.

Árak és elérhetőség

 A 9500-as sorozatú Intel Itanium processzor mától elérhető, az ára 1000 darabos tételben vásárolva 1350 és 4650 dollár között van.

Az új Intel Itanium processzorok fontosabb jellemzői

 Az Intel négy 9500-as sorozatú Intel Itanium processzor modellt vezetett be, melyek közül kettő nyolcmagos, kettő négymagos. Az új processzorok fontosabb jellemzőit az alábbi táblázat mutatja be:

 

Kulcsszavak: Intel, processzor
Vissza