Galaxy S IV - Törhetetlen kijelzővel?

Farkas Norman - 2012. december 10.

A friss pletykák szerint rugalmas, s ezáltal törhetetlen megjelenítővel érkezik a dél-koreai óriás következő zászlóshajója, a Galaxy S IV.

Nemrég az a hír járta be a világot, hogy a Samsung tervei szerint a Galaxy S III utódja - amely vélhetően a Galaxy S IV nevet kapja - törhetetlen kijelzővel kerül majd piacra. A Reuters forrásai azt állítják, hogy az újdonság már 2013 áprilisában elérhetővé válhat, de ez ellent mond néhány korábbi információnak, melyek szerint a dél-koreai vállalatnak nehézségei adódtak az 5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású, flexibilis Super AMOLED kijelzők tömeggyártásával, ezért csúszik a 2013-as zászlóshajó megjelenése.

Ha valóban 5 hüvelykes Full HD kijelzővel érkezik a Galaxy S IV, akkor a HTC Droid DNA (és HTC Butterfly) egyik legnagyobb ellenfelének ígérkezik. Ez nem minden, hiszen amennyiben a jóslatok beigazolódnak és törhetetlen megjelenítő kerül a készülékbe, akkor túl is mutat majd tajvani riválisán, persze ha nagyon sokára jelenik meg, akkor nem igazán fogja befolyásolni a HTC modelljének sikerességét.

Samsung Galaxy S III

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza