HTC M7 - Az első fotó

Farkas Norman - 2013. január 17.

Úgy fest, hogy végre kiderült, milyen külsőt kap a HTC februárban bemutatkozó csúcsmodellje, a 4,7 hüvelykes Full HD kijelzővel és négymagos processzorral szerelt M7.

Kissé alábbhagyott a HTC M7-ről szóló hírmorzsák áradata a múltkor kiszivárgott firmware után, mely betekintést nyújtott a készülék szoftveres rejtelmeibe. A "szünetnek" vége, most új információk kerültek napvilágra a felső kategóriás jövevényről - ezúttal külső megjelenésével kapcsolatban.

Az alábbi fotó a hiteles forrásként ismert  @evleaks jóvoltából került nyilvánosságra, s állítólag egy olyan animációs kisfilm része, mely útmutatásként szolgál a felhasználóknak arra vonatkozóan, hogy miként helyezzék be SIM kártyájukat a HTC M7-be. Bár a képen sem a kijelző szélei, sem pedig a márkajelzések nem láthatók, elárulja, hogy nagy vonalakban milyen külsőt kap a csúcsmodell.

 

 

 Az eddigi információk szerint egyébként a februárban megrendezésre kerülő Mobile World Congress során lesz az M7 hivatalos bemutatója. Az 1,7GHz órajelű, négymagos processzorral, 4,7 hüvelykes, 1920 x 1080 képpont megjelenítésére alkalmas érintőkijelzővel és infravörös porttal (tehát távirányítónak sem lesz utolsó) felvértezett telefon már néhány héttel a leleplezése után landolhat a piacon, egyes források szerint ára 600 dollár körül alakul majd.

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza