Vizuális orgazmus vár az idei Szigeten

Czipperer Dia - 2013. március 27.

Az idei Sziget, amelyre most már méltán mondhatjuk, hogy átlépte a felnőtté válás küszöbét, idén nemcsak tartalmilag, de formailag is megújul. Szépül és épül, hogy augusztus 5-12. között felejthetetlen fesztiválélményt nyújtson a résztvevőknek.

Tavaly volt a 20. Sziget Fesztivál, mégis most mondhatjuk azt, hogy ténylegesen is a második X-hez érkezett. A mai sajtótájékoztatón Gerendai Károly elmondta, hogy körülbelül napra pontosan 20 éve fogalmazódott meg a Sziget koncepciója. Idén pedig a 21. fesztivál nyitja meg kapuit, így nemzetközi szinten is nagykorúvá vált a "mi" Szigetünk.

Persze, azóta sok minden változott, de az akkori szlogenek most is tükrözik a fesztivál mondanivalóját: „Kell egy hét együttlét”, „Világegyetemisták találkozója”, „A Szigetország, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj”. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és több mint 6 millióan tapasztalhatták meg a Sziget-életérzést.

Azt gondolnánk, ennyi idő után már nem nagyon lehet formabontó újdonságokat csempészni a koncepció, pedig nagyon is. Megszületett ugyanis a Fesztiválköztársaság, ami a régi recept alapján került újra terítékre, de egyebek mellett a különleges installációk, a világítás, a látványosságok és egyéb meglepetések más magasságokba emelik ezt a fogalmat.

Ma már – ahogy Gerendai is kiemelte – nem olyan egyszerű versenyben maradni, hiszen a piac egyre telítettebbé válik. Ki kell tűnni az egyformaságból. A Sziget már évek óta nagy kiemelt figyelmet fordít a látványvilágra, amely a tavalyi fesztiválon csúcsosodott ki igazán. De itt ők nem állnak meg, ugyanis a cél ennek továbbfejlesztése, vagyis még több és izgalmasabb hangulati elem, megvilágítás és látványos installáció várja a szigetelőket idén.

 

A nemzetközi trendeket követve igyekeznek nagyobb hangsúlyt helyezni a látványvilágra, vagyis még egy lapáttal rátenni az „élményfesztivál” koncepcióra. Ennek jegyében az idei Sziget nem a megszokott módon zárul majd, hanem egy fergeteg End Show keretében, ahol vetítéssel, tűzijátékkal, fény- és lézershow-val búcsúztatják a fesztivált.

Erről technikai részleteket csak később közölnek majd a szervezők, de azt már most lehet tudni, hogy pirotechnikában és fényeffektekben gazdag show-ban lesz része a fesztiválozóknak, mindez David Guettával megfűszerezve, aki a zenei aláfestést szolgáltatja majd.

A fesztivál éjszakára pedig valóságos világító paradicsommá változik. Karácsonyfaizzóval felöltöztetett fákkal és több lapionnal bővül az éjszakai világítás, de újítás még, hogy a Disco Erdő mellé (fák diszkófénnyel, fénygömbbel, stroboszkóppal megvilágítva) betársul a Para Erdő is, amelynek a neve is tükrözi, hogy borzonghatunk, de a bátrabbak akár barangolhatnak is a speciálisan megvilágított fás részen, amely a K-híd bejárat utáni bal oldalán várja majd a szigetelőket.

Ezek mellett persze rengeteg más újdonságot is tartogat az idei Sziget, amelyről bővebben a Prím Online "Emigrálj egy hétre a Szigetre!" című anyagában olvashattok.

 

Vissza