Az Android eredete - nem az okostelefon piac volt a cél

Czipperer Dia - 2013. április 17.

Az Android eredeti elképzelés szerint nem okostelefonokhoz lett fejlesztve. Biztosan sokan nem tudják, de valójában digitális fényképezőgépekhez készült.

Az eredeti tervek szerint az Android nem okostelefonokon funkcionált volna operációs rendszerként, hanem digitális fényképezőgépek alkalmazásainak alapjaként indult, amelyek javítják a kapcsolatot a kamerák és a gépek között, valamint fényképek tárolására szolgál az online felhőben.

Tehát valójában a fényképezőgépek operációs rendszere fut jelenleg a telefonokon, ami a Google 2005-ös felvásárlásának köszönhető. Andy Rubin, az Android társalapítója szerint a koncepció akkor változott meg, amikor látták, hogy digitális fényképezők térnyerése lassul. Ám a piac nem volt elég nagy ahhoz, hogy pénzért árulják az Androidot, így lett belőle egy nyílt forráskódú operációs rendszer, ami a cégóriás kezébe került.

Az akkori konkurencia még nem az Apple volt: az iPhone csak 2007.ben jelent meg a piacon. Ekkor még a Microsoft és a Symbian számított nagy vetélytársnak.  Persze azóta sok minden változott, többek között a 2010-es piaci részesedés 72%-ra duzzadt.

De úgy tűnik, az eredeti elgondolás sem hever parlagon, ezt a piacot is kezdi betörni. Ott van a Nikon Coolpix S800c és Samsung Galaxy Camera is, ami Android 4.1 Jelly Beannel fut. A több mint 750 millió androidos okostelefont azért nehéz túlszárnyalni, de újabb tíz év múlva lehet, hogy az Android fényképezőgép ugyanolyan természetes lesz, mint az okostelefon.

 

 

 

Forrás: Techspot.com

Vissza