A Microsoft lehet az iPad mini kihívója

Czipperer Dia - 2013. április 22.

Korábbi pletykák szerint a Microsoft egy olyan Windows 8-as táblagépen dolgozik, ami kisebb lesz, mint tízhüvelykes, és az iPad kihívója lehet majd. Úgy tűnik, a hírek igaznak bizonyultak.

 

A Microsoft is megerősítette a híreszteléseket, miszerint tíz hüvelykesnél kisebb táblagépen dolgoznak jelenleg. A cég még nem gyártott ilyen méretű tabletet, de ezzel versenybe szállhatnak többek között az iPad minivel is.

A cég pénzügyi vezetője, Peter Klein nyilatkozott arról, hogy valóban készül egy kis képernyős Windows táblagép – már folynak a fejlesztések. Bár részleteket egyelőre nem árult el, azt azonban igen, hogy versenyképes áron érkezik majd, így a pénztárcabarát Android tabletekkel (pl. Kindlle Fire HD) is felveheti majd a versenyt.

Korábban hét hüvelykes méretről szóltak a hírek, azonban a pontos képernyőméretet nem árulták el, így csak annyi biztos, hogy kisebb lesz, mint a legkisebb, 10,1-es változat. De tekintve, hogy a Microsoft is szeretne betörni a kis képernyős táblagépek piacára, amelynek kiemelt szereplője az iPad mini a maga 7.9 hüvelykes kijelzőjével, nagyjából hasonló méreteket remélhetünk az új Windows táblagéptől is.

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza