Umeox X5 – az 5,6 milliméter karcsú okostelefon

Farkas Norman - 2013. május 29.

Még meg sem jelent a Huawei szupervékony nagyágyúja, a P6, máris hír érkezett egy másik jövevényről, amely több mint 0,58 milliméterrel karcsúbb nála. Vajon meddig folytatódhat a verseny a „világ legvékonyabb okostelefonja” címért?

A gyártók már jó ideje versengnek egymással azért, hogy az ő termékük vésődjön be köztudatba, mint a világ legkarcsúbb okostelefonja. Már a „butamobilok” fénykorában is megfigyelhető volt egy hasonló küzdelem (pl. Motorola V3, Samsung U100 stb.), de a napjainkban hódító okostelefonok piacán sokkal pergősebb harcnak lehetünk tanúi, melynek jelen cikkünk tárgya is aktív részese.

A Huawei hivatalosan még be sem mutatott üdvöskéje, az Ascend P6 vette volna át az anorexiás mobilok trónján csücsülő Alactel One Touch Idol Ultra helyét, ám a szintén kínai Umeox tett róla, hogy ez ne történjen meg. Sebaj, a Huawei üdvöskéje így is nagy sikert arathat, hiszen karcsúságához prémium anyaghasználat és nagy tudás társul.

A fent említett Alcatel mobil trónfosztójának ígérkező Umeox X5-ről egyelőre nincs sok információ, mindössze annyi derült ki róla, hogy 118 x 60 x 5,6 milliméteres és a fedélzetén az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszer teljesít szolgálatot. Az alábbi képeken pózoló kütyünek nem feltétlenül a high-end készüléknek lennie ahhoz, hogy népszerű legyen a felhasználók körében, hiszen már most világszerte ismertté vált kivételes karcsúságának köszönhetően.

A kisebb kínai gyártók jól tudják, hogy könnyen világhírre tehetnek szert egy papírvékony telefon révén, s szívesen élnek is ezzel a lehetőséggel. Ezért nem véletlen, hogy az Umeox X5 nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – kínai cucc, melyet izgalmas méretei miatt ismert meg a nagyvilág.

 


 

[Forrás: Unwired View]

Vissza