Alkalmazások a nyári melegben

Kütyü Magazin - 2013. június 27.

A hűvös napok után mindannyiunk legnagyobb örömére az idei nyár is beköszöntött, így lehetőség és kedv szerint vélhetően minél többen igyekeznek kicsit kimozdulni a városból, és a szabad időt a levegőn, vagy még jobb esetben a vízparton tölteni.

A kikapcsolódás közepette azonban ugyanúgy velünk vannak az okostelefonok és táblagépek, amik nem csak munka közben jelentenek hasznos és már-már elengedhetetlen kelléket, hanem a szabadság alatt is kiváló partnernek bizonyulnak.

E havi app ajánlónkból nem maradhat ki az elmúlt időszak legsikeresebb magyar alkalmazása sem, a HelpAPP, mely a világon egyedülálló módon nyújt segítséget az erőszak és bántalmazás áldozatává vált gyerekeknek

A magyar fejlesztésű PizzaCalc segítségével akár a strandon is pillanatok alatt kideríthetjük, hogy melyik pizzát érdemes megvenni, a Windows 8-as Origo alkalmazással könnyen fogyasztható formában olvashatjuk el a legfrissebb híreket, a szintén magyar kezekből kikerülő WeatherFlow-val pedig a már megszokott, jópofa csempéken tájékozódhatunk az időjárásról.

Origo 

 

 

Akik a forró nyári napokon sem szeretnének lemaradni a legfrissebb hírekről, azok Windows 8-as táblagépükön a szabadban is tájékozódhatnak az Origo nyújtotta legújabb információkról.

A kezdő oldalon a vezető cikken túl a rovatok - Címlap, 24 óra, Itthon, Nagyvilág, Gazdaság, Sport, Autó, F1-hírek, Táfelspicc, Tudomány, Techbázis, Filmklub, Quart, Tévé, Fotó, Videó, Időjárás, Utazás, Vélemény, Vállakozói negyed, Egészség, Kultúra - legfontosabb híreiből olvasható egy rövid kivonat, de ugyanitt az élő közvetítések megtekintésére is van lehetőség.

Az alkalmazásnak köszönhetően a cikkek nagyon könnyen kezelhetők, a szövegben található képek és táblázatok - melyekre kis ikonok hívják fel a figyelmet - felnagyíthatók, a szöveg végén található címkék segítik a tematikus tartalomfogyasztást, sőt ugyanezen a helyen - vagyis alul - a rovat legfrissebb híre, plusz egy ajánlott cikk is felfedezhető. Windows 8-as táblagépükön a szabadban is hozzájuthatnak a legújabb hírekhez... 

Weather Flow

 

 

A Windows 8 és Windows Phone platformokra egyaránt 11 nyelven elérhető, magyar fejlesztésű időjárás alkalmazás dizájn tekintetében a Windows népszerű, élő csempés szerkezetét veszi alapul. A felhasználó állíthatja be, hogy az éppen aktuális, a napi átlag, vagy az óránkénti előrejelzést szeretné látni. Ehhez háttérképként a Bing napi képe, vagy a pillanatnyi időjárás is beállítható.

Az alkalmazás képes a világ bármely városának időjárást megmutatni, melyekből a kedvenceket akár a kezdőképernyőre is ki lehet tenni. Az adatok Celsiusban és Farenheitben is megjeleníthetők. Megjelenhet az aktuális, a napi átlag, vagy az óránkénti előrejelzés is. 

PizzaCalc  

 

    

A Windows 8-ra megálmodott PizzaCalc szintén magyar fejlesztésű alkalmazás, melynek varázsa éppen az egyszerűségében rejlik. Ha nem tudjuk eldönteni, hogy melyik a legjobb ajánlat, csak elő kell venni a pizza kalkulátort, beírni a méreteket és az árat, és némi számolás után kiderül, hogy ár-érték arányban, melyik a legjobb választás. Persze az ízre ez sem jelent garanciát, így nem árt, ha a döntésben a szemünkre és az orrunkra is hagyatkozunk. Az alkalmazás varázsa az egyszerűségében rejlik...

HelpAPP 

 

 

Az elmúlt időszak társadalmilag talán legfontosabb alkalmazása az Unicef Magyar Bizottsága és a Microsoft égisze alatt megszületett HelpApp, mely nagyszerű és egyben egyedülálló segítséget nyújt a bántalmazott gyerekek számára.

A sértett fél egyetlen gombnyomással tud segítséget hívni, vagy küldheti el GPS koordinátáit, de arra is megoldást nyújt, ha a gyermek tanácsot szeretne kérni arra, hogy mit mondjon, vagy mit tegyen, ha erőszak érte, esetleg segíteni szeretne valakinek, akit bántalmazás ért. Az alkalmazás gyakorlati tanácsokkal, akár kész mondatokkal is szolgál.

Az alkalmazás minden bajba jutott gyermeknek segítő kezet nyújt, így használata minden olyan esetben javasolt, ahol a gyanúja felmerül, hogy egy kiskorú bármilyen erőszak áldozatává vált vagy válhat. Nagyszerű és egyedülálló segítséget nyújt a bántalmazott gyerekek számára...

 

Vissza