Oppo Find 7 – csúcsfelszereltség 700 dollárért?

Farkas Norman - 2013. július 24.

Újabb infók érkeztek az Oppo hamarosan bemutatkozó nagyágyújáról, mely a Find 7 nevet kapta. A készülék várhatóan Snapdragon 800 processzorral, 5 colos Full HD kijelzővel és rendkívül izmos, 4000mAh kapacitású akkumulátorral érkezik, ára pedig cirka 160 ezer forint körül alakul.

Hamarosan lehullik a lepel az Oppo új nagyágyújáról, mely mellett a kínai cég jelenlegi zászlóshajóját, a Find 5-öst is csak középkategóriás versenyzőnek tekinthetjük.  Eddig csak pletykákat hallhattunk a telefonról, most azonban specifikációjára és várható árára is rálátást kaptunk.

Egy Oppo Mark nevű kereskedő – aki megtévesztő nevel ellenére nem az Oppo hivatalos értékesítője – ugyanis felvette az előrendelhető modelljei közé a Find 7-est, így az érdeklődők már most lefoglalhatják azt 699 dollárért (cirka 160 ezer forint). Ez nem minden, a kereskedő bátorkodott közzétenni a készülék specifikációját is, mely szerint 5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású Full HD érintőképernyőt, négymagos, 2,3GHz-es Snapdragon 800 processzort, 2GB RAM-ot és 32GB belső tárhelyet tudhat magáénak. Képalkotási képességeiről egy 13 megapixeles, LED villanóval segített hátlapi és egy 8 megapixeles előlapi kamera gondoskodik, energiaellátásáért pedig egy 4000mAh kapacitású akkumulátor felel. A 9,9 milliméter vékony eszköz fedélzetén az Android 4.2 Jelly Bean rendszer teljesít szolgálatot.

 

 

A fenti infókat – a kütyü árára és felszereltségére vonatkozóan egyaránt – érdemes némi fenntartással kezelni, hiszen nem hivatalos forrásból származnak. Előfordulhat, hogy az értékesítő csak a korábban kiszivárgott infókat vette alapul a készülék specifikációjának megadásakor.

Ha azonban hitelesnek bizonyulnak az Oppo Mark weboldalán feltüntetett adatok, a Find 7 az egyik, ha nem a legjobb ár/érték aránnyal bíró felsőkategóriás okostelefonnak ígérkezik, s így jelentős mértékben hozzájárulhat a Kínán kívül még mindig nem túl ismert gyártó népszerűségéhez.

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza