3D nyomtatás és okosautó dömping az idei rekordméretű CES-en

Kütyü Magazin, 2014. január 20. 12:00

Minden eddiginél grandiózusabb volt a tech szupershow, a CES. Rekordméretű, kétmillió négyzetméternyi területen 3200 kiállító mutatott be összesen 20 ezer technológiai újdonságot. A Las Vegas-i elektronikai rendezvény sztárjai idén többek között a hajlított kijelzők, az autókba szerelt okostechnológia, a viselhető okoseszközök és a 3D nyomtatók voltak.

Bár bezárta kapuit a világ egyik legjelentősebb tech vására, a Las Vegas-i CES, még jövő ilyenkorig biztosan emlékezünk majd rá, hiszen idén a rendezvény rekordot döntött: minden eddiginél nagyobb, kétmillió négyzetméternyi területen több mint 20 ezer innovációt mutattak be a kiállítók. A világ minden részéről összesen 150 ezer iparági szakember és szakújságíró vett részt a technológiai megashow-n. 

„Az idei show keretében néhány napig ismét bepillantást nyerhettünk abba, hogy milyen jövő vár ránk. Az eseményen az összes technológiára épülő iparág bemutatta legmenőbb újdonságait és miközben mi a helyszínen a jövőt ízlelgettük, a világ népességének egyharmada követte hosszabb-rövidebb ideig a CES történéseit. A show-ról már tényleg csak egy időgép hiányzott, hiszen a hajlított és flexibilis Ultra HD tévéktől és új generációs okostelefonoktól, a drónokon, robotokon, szenzorokon, és az életünk minden területét behálózó interneten át, a nagyfelbontású audio eszközökig, az okoseszközökkel összekapcsolt autókig és 3D nyomtatókig mindent megtalálhattunk a CES-en” – mondta Gary Shapiro, a Nemzetközi CES-t szervező CEA (Fogyasztói Elektronikai Szövetség) elnök-vezérigazgatója.

Szexi ívelt vonalak és egyre okosabb autók  

Változik az ízlésünk, egyre divatosabbak az ívelt vonalak: a CES-en több gyártó is hajlított kijelzős eszközökkel rukkolt elő. A kiállítók hajlított kijelzős okostelefonjaikat és a nagyobb méretű ívelt képernyőiket, gigantikus OLED HDTV-iket egyaránt elhozták a show-ra. Szakemberek szerint egyébként a termékkategória még túlságosan gyerekcipőben jár ahhoz, hogy meg lehessen jósolni, a fogyasztók mennyire harapnak majd rá. Annyi azonban biztos, hogy az OLED technológia önmagában is egyre vékonyabb és élénkebb kijelzők kifejlesztését fogja lehetővé tenni.

Az autóipart is elérte az „okos forradalom”, az iparág a CES-en is kiemelt figyelmet kapott: rekordszámú, összesen kilenc járműgyártó rántotta le a leplet legújabb fejlesztéseiről a „bűn városában”. A bemutatott technológiák nagyon széles spektrumot fedtek le: a résztvevők többek között láthattak lézer fényszórókat, 4G LTE technológiával felszerelt autókat, beépített akció kamerákat, és fejlett infotainment rendszereket. A szegmensen belül további izgalmas irány volt még az okostelefonok autóba integrálása is. 

 

 

Csokinyomtatás és a fitnesz tech forradalma 

Az idei CES-re rengeteg izgalmas, viselhető okoseszközt is elhoztak magukkal a kiállítók.  A közelmúltban, a Google Glass megjelenésével megszületett kategóriába tartoznak többek között a különböző fitnesz kütyük, az okosórák, digitális sportfelszerelések, vagy a kiterjesztett valóság alkalmazásokkal felszerelt szemüvegek. A viselhető eszközök kéz a kézben járnak a fitnesz tech forradalmával, és a piacon elérhető termékek népszerűségéből ítélve, 2014-ben a kategória nagy növekedés előtt áll.   


A 3D nyomtatás szintén óriási fejlődési potenciált rejt magában az elkövetkező években. A kategória idén először szerepelt a CES-en, és rögtön egy saját dedikált TechZónát kapott. Az Intel 3D nyomtatója például csokinyuszi figurákat gyártott, míg az American Pearl arany és ezüst gyűrűket nyomtatott ki valós időben. A TechZónában az ipari prototípus gyártásra alkalmazott technológiáktól a kompaktabb, hétköznapi felhasználásra alkalmas eszközökig minden megtalálható volt.  A technológia a szakemberek szerint a jövőben egyre megfizethetőbbé válik az átlagfelhasználók számára is, ami fellendítheti a tömeges elterjedést.  
 


Egy év múlva újra kinyílik a digitális világ szelencéje Las Vegasban, a CES 2015. január 6-9. között fogadja újra a jövőt meghatározó digitális trendek iránt érdeklődő szakmai nagyközönséget. Egyre több feltörekvő magyar tech cég is felismeri a CES-ben rejlő szakmai és üzleti lehetőségeket. A tavalyi létszámot megduplázva idén már négy hazai kiállító vett részt a show-n: a GPS Tuner, az iBlueOpen, a Leonar3do, illetve az XDroid.