Sony SmartBand SWR10 – a kijelző nélküli okoskarkötő

Czipperer Dia, 2014. február 28. 12:20

Számos vállalat mellett a Sony is bemutatta okoskarkötőjét az idei MWC-n. A vállalat SmartBand SWR10 névre hallgató eszköze többféle színben már márciusban landol a piacon.

A Sony innovatív csuklópántja nyomon követ mindent, amit a viselő végez: a mozgásokat, szórakozást és a kommunikációt egyaránt. A naplózott pillanatokat pedig visszanézhetjük Android okostelefonon vagy táblagépen. Amiben különbözik a legtöbb csuklón hordható okoseszköztől, hogy nincs kijelzője, így a hozzá csatlakoztatott eszközön nézhetünk meg minden fontos momentumot.

A karperec a Sony saját fejlesztésű fitnesz nyomkövető, Core nevű chipjét használja, mely a Smart Band nevet viseli, és eltávolítható. A technológiát és a karperecet még év elején, a CES-en ismerhette meg a nagyközönség, de akkor még keveset lehetett tudni a végleges funkcionalitásoktól, gyakorlati működésről.
 


Az eszközt úgy tervezték, hogy a nap 24 órájában viselhető legyen, vagyis a karkötő por- és vízálló. Saját applikációval érkezik. A LifeLog névre keresztelt megoldás segítségével naplózhatók a tevékenységek, például a helyek, ahol jártunk, a zenék, amiket hallgattunk, a különféle játszott játékok, valamint az alvási ciklusokat is monitorozza, hogy megfelelő időben ébreszthessen minket reggel.
 


A SmartBand a csatlakoztatott eszközre érkezett bejövő hívásokról, üzenetekről is értesíti viselőjét rezgés formájában. Mivel nincs kijelzője, ezeket nem jeleníti meg, csak jelzi, hogy nézzük meg telefonunkat, tabletünket.

Az eszköz világszerte márciustól lesz elérhető, elsőként fekete színben, ám a vállalat számos árnyalatban szeretné majd elérhetővé tenni karperecét, többek között 2014 FIFA Worid Cup dizájnú modellt is terveznek piacra dobni.

 

Forrás: Mashable.com