A Build 2014 konferencián debütál a Lumia 630 és 930?

Farkas Norman, 2014. március 21. 15:58

A friss infók szerint az április 2-án kezdődő Microsoft Build 2014 konferenciáján mutatkozhatnak be a Nokia első Windows Phone 8.1 rendszerű okostelefonjai a Lumia 630 és Lumia 930 személyében. Ez jó hír, hiszen eddig április 19-re vártuk a duó bemutatóját.

A vártnál két héttel korábban debütálhatnak az első Windows Phone 8.1 alapú Nokia mobilok. Az erről szóló hírek abból indulnak ki, hogy a Microsoft valószínűleg készülékekkel is demonstrálni szeretné az új mobil rendszer működését és újításait az április 2-től 4-ig tartó Build 2014 konferencia során. Tekintve, hogy a finn mobilgyártó is hamarosan a redmondi óriás részévé válik, ez a feltételezés abszolút nem elrugaszkodott.

Ami a készülékeket illeti, a Lumia 930 és Lumia 630 modelleket várjuk az eseményre.  Előbbi a Verizon Wirelessnél már kapható Lumia Icon immár Windows Phone 8.1-et futtató, nemzetközi verziójának ígérkezik, míg a másik okostelefon a Lumia 620 és 625 vonalat viszi tovább, s ennek megfelelően a kiemelkedő ár/érték aránnyal rendelkezik. Érdemes megemlíteni, hogy a várakozások szerint a Lumia 630 lesz az első készülék, mely kihasználja, hogy az új OS támogatja a kijelzőbe integrált vezérlőgombokat (amit az Android már a 4.0 Ice Cream Sandwich verzió megjelenésekor tudott).

A fenti duó mellett egy harmadik, alsókategóriás Nokia versenyzőre is számítani lehet a Lumia 530 képében, ám egyelőre nem valószínű, hogy ez a modell is a Microsoft rendezvényén tárul a nagyközönség elé.

 



 

[Forrás: IntoMobile]