Júliusban debütál a Sony első Windows Phone mobilja?

Farkas Norman, 2014. április 16. 16:34

A friss hírek szerint idén nyáron mutatkozhat be a japán gyártó első Windows Phone rendszer köré épülő okostelefonja. Már régóta keringnek a pletykák arról, hogy a Sony több vasat tenne a tűzbe, azaz az Android mellett a Microsoft platformján is képviseltetné magát készülékeivel, a szakértők szerint pedig több, mint valószínű, hogy a cég most teszi meg ezt a lépést.

Tom Warren, a The Verge vezető szerkesztője szerint júliusban mutatkozik be a nagyközönségnek a Sony első Windows Phone alapú okostelefonja, így a japán gyártó már nem csak a Google nevével fémjelzett Android, hanem a Microsoft által fejlesztett mobil platformon is jelen lehet megoldásaival. Erre a lépésre már régóta vár a szaksajtó: több éve keringnek a neten az első Windows Phone rendszerű Sony mobilról szóló pletykák.

A Sony részéről legutóbb Pierre Perron szólalt meg ebben az ügyben, de az által elmondottakból csupán annyi derült ki, hogy a cég ki szeretné bővíteni termékspektrumát, s ennek érdekében több partnerével – köztük a Microsofttal is – tárgyalásokat folytat. Ezt figyelembe véve nem vehetjük biztosra, hogy beigazolódik Tom Warren jóslata, de érdemes leszögezni, hogy a Sonynak mielőbb cselekednie kell, ha fel szeretne szállni a Windows Phone hajójára, hiszen a Nokia, a Samsung és a többi gyártó terjeszkedése már javában folyik ezen a platformon, s a túl későn csatlakozóknak nehéz lesz sikereket elérniük és piaci részesedést szerezniük.

A Sony egyébként már korábban is dolgozott a csempés rendszerrel, de az e munka gyümölcseinek számító készülékek sosem kerültek piacra.

 

 

 [Forrás: IntoMobile]