10 millió fogyott eddig a PS4-ből

Czipperer Dia, 2014. augusztus 13. 16:53

A Sony a Gamescom 2014 sajtókonferencián jelentette be PlayStaion 4 játékkonzoljának legújabb mérföldkövét. Az eladások száma átlépte a 10 milliót.

Jim Ryan beszélt a számokról a PS4 háza táján. A vállalat legújabb játékkonzolja, a PlayStation 4 újabb mérföldkőhöz érkezett: már több mint 10 millió darabot adtak el belőle. Februárban még „csak” 5 milliónál jártak az eladások, ám fél év alatt mindezt sikerült megduplázni.

A vállalat a hivatalos blogon is közzétette az eredményeket, ahol köszönetet mondott a PlayStation közösségnek. A bejegyzésben a játékok sikerét is kiemelték, hiszen a konzol debütálása óta több mint 30 millió játékot adtak el.

A közelgő funkciókról is csepegtettek némi információt. A tervek között szerepel például, hogy közvetlenül a YouTube-ra lehessen feltölteni játékfelvételeket, illetve a „Share Play” is, amely lehetővé teszi a játékosoknak, hogy barátaikat is meghívják egy adott játékba, még akkor is, ha az illető nem rendelkezik az adott példánnyal.

A Sony szerint a PlayStation hardverek pályafutása során ez az eddigi leggyorsabb és legerősebb növekedési ütemnek számít, vagyis egyik modell sem volt ilyen kelendő. A vállalat ráadásul ezen felül is profitál a PS4-ből, hiszen a tulajdonosok közel 50%-a éves előfizető is egyben, mely 49,99 dollárba kerül.

A vetélytárs Microsoft viszont semmilyen eladási mutatóról nem beszélt az eseményen, így nem tudni, mennyivel húzott el a Sony a rivális mellett.

 

 

Forrás: Techspot.com