HTC One M8 for Windows – a legerősebb WP mobil

Farkas Norman, 2014. augusztus 21. 12:38

Változatlan hardverrel, kissé átszabott BlinkFeed hírfallal a fedélzetén mutatkozott be a HTC One M8 Windows Phone 8.1 köré épülő változata, mely jelenleg a Microsoft mobil platformjának legerősebb képviselője.

Ahogy vártuk, a HTC előrukkolt idei androidos csúcsmobiljának windowsos kiadásával. A beszédes HTC One M8 for Windows névre keresztelt újdonság egyelőre csak az amerikai Verizon Wireless szolgáltatónál érhető el, de a mendemondák szerint hamarosan globális hódításba is kezdhet.

A telefon hardveres fronton megegyezik az androidos One M8-cal, azaz működéséről egy négymagos, 2,45GHz-es Snapdragon 801 processzor felel, amit 2GB RAM, bővíthető tárhely, valamint 5 hüvelykes, 1920 x 1080 képpontos (Full HD) SuperLCD3 megjelenítő és BoomSound előlapi hangszórópár egészít ki. A repertoárból természetesen nem hiányzik a WiFi, Bluetooth, NFC és LTE modul sem. Képalkotás frontján is változatlan a helyzet: az előlapon egy 5 megapixeles fényleső csücsül, hátul pedig a 4 megapixeles UltraPixel és egy, a tárgyak távolságát felmérni hivatott segédkamera kapott helyet.

 

 

Szoftveres oldalon szinte teljesen eltér a windowsos One a droidostól, ami annak tudható be, hogy Android helyett a Windows Phone 8.1 operációs rendszer fogad bennünket a készüléken a maga újdonságaival (pl. Cortana hangalapú asszisztens). Érdekesség, hogy a HTC át tudta ültetni a jól ismert BlinkFeed hírfalát a Microsoft platformjára, aminek sokan örülhetnek.

Illik megjegyezni, hogy jelenleg a HTC üdvöskéje a legerősebb hardverrel bíró Windows Phone készülék a piacon – friss Snapdragon 801 processzorával még a Nokia Lumia 930-at is lepipálja. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy UltraPixel és Duo kamera ide vagy oda, a finnek csúcsmodelljében dolgozó PureView kamera jobb minőségű képekkel kecsegtet.

 

 

[Forrás: GSM Arena]