Készül a OnePlus Two

Farkas Norman, 2014. szeptember 30. 13:40

Carl Pei, a OnePlus elnöke elárulta, hogy már gőzerővel dolgoznak a OnePlus One utódján, de még így is sokat kell várnunk az új csúcsmobilja, ugyanis csak 2015 második vagy harmadik negyedévében kerülhet piacra.

A roppant fiatal kínai gyártó az egész világ figyelmét magára vonta a már-már hihetetlen ár/érték aránnyal bíró OnePlus One okostelefonnal, melyről a mi hasábjainkon is olvasható egy tartósteszt. Az abszolút felsőkategóriás mobil a mai napig nagy népszerűségnek örvend, amit némileg beárnyékolnak a OnePlus gyártókapacitással kapcsolatos nehézségei, melyek miatt sok vásárló késve kapta meg megrendelt készülékét.

Carl Pei, a OnePlus vezére nemrég részt vett egy nyílt beszélgetésben a Redditen, s elárulta, hogy cége már dolgozik a One utódján. Az elnök elmondása szerint nem számíthatunk közeli premierre, a OnePlus Two ugyanis csak valamikor 2015 második vagy harmadik negyedévében landolhat a piacon. A rajongóknak tehát gazdálkodniuk kell türelmükkel. Jó hír viszont, hogy Pei szavai alapján figyelembe vették, illetve veszik az új modell megtervezésekor a felhasználó véleményeket, melyek szerint a OnePlus One-nál kompaktabb készülékre vágynak.

 

 

 

[Forrás: Reddit]