Az LG G3 már idén, a G2 pedig 2015 elején kap Android 5.0 frissítést

Farkas Norman, 2014. október 29. 12:37

Az LG bejelentette, hogy idei zászlóshajójára még ebben az évben kiadja az Android 5.0 Lollipop verzióját. A cég tavalyi nagyágyújaként számon tartott G2 sem marad frissítés nélkül, igaz esetében csak 2015 elejére várható az új rendszer érkezése.

A HTC, a Motorola, a Samsung és a Sony után végre a kisebbik dél-koreai gyártó is betekintést engedett frissítési ütemtervébe. A friss bejelentés szerint az LG G3 csúcsmobil már 2014 utolsó negyedévében megkapja a rászabott Android 5.0 Lollipop szoftverfrissítést, a tavalyi zászlóshajó G2 pedig nem sokkal ezután, tehát 2015 elején részesül hasonló tartalmú update-ben.

Mint tudjuk, kiadás előtt a gyártók egy ideig tesztelik a szoftverfrissítéseket, amiket aztán a forgalmazó szolgáltatók is górcső alá vesznek, hiszen látatlanban nem adhatják áldásukat terjesztésükre. Emiatt az update-ek megjelenéséig gyakran hosszú hónapok telnek el attól függetlenül, hogy már rég elkészültek, s emiatt sokszor háborognak a felhasználók. Reméljük, hogy az LG tartani tudja ígéretét és elég szoros kapcsolatban van a szolgáltatókkal ahhoz, hogy ne kerüljön homok a gépezetbe és csúszás nélkül, világszerte megjelenhessenek a frissítések.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]