Okostelefonból polaroid kamerát varázsol egy tok

Czipperer Dia, 2014. november 18. 09:00

A Prynt legújabb okostelefon tokja fotónyomtatóvá változtatja a készüléket. Az egyedi telefontartóval képeket lehet kinyomtatni, miközben védi az eszközt is.

Egy kis francia startup cég már január óta dolgozik azon, hogy az okostelefonból mini polaroid kamerát varázsoljon. A kulcs egy speciális tokban rejlik, mely képes arra, hogy felszereltségének köszönhetően képeket nyomtasson ki. A fotókat közvetlenül a toknak kell elküldeni Bluetooth kapcsolaton keresztül, majd kezdetét veszi a nyomtatás, mely nagyjából 50 másodpercet vesz igénybe.

A jelenlegi verzióval egyszerre csak egy képet lehet nyomtatni, és ennyi papírt is lehet belehelyezni, ám a későbbi tervek között szerepel, hogy akár 10-30 papír is elférjen benne, és a nyomtatási idő is körülbelül 30 másodpercre csökkenjen. Mindez a jobb hardverintegrációnak köszönhetően valósulhat meg, valamint a telefon és a tok közötti közvetlen fizikai kapcsolat csökkentheti a nyomtatási időt.

 


Clément Perrot, a Prynt vezérigazgatójának elmondása szerint a tok 99 dollárba kerül majd, és először a Kickstarteren lesz elérhető a következő év elején. Azt is elárulta, hogy a nem mindennapi telefontartó a négy hüvelyk feletti zászlóshajó telefonokat támogatja majd, mint például a Galaxy Note mobilok vagy az iPhone 6 Plus.

A közeljövőben még tovább fejlesztik a tokot, és nem csak hardverfronton. Szoftveresen is turbóznak rajta. Ha minden igaz, a képek készítésekor a kamera rögzíti majd az előző pillanatokat, melyet a felhőbe lehet küldeni. Ennek különlegessége, hogy egy adott képhez egy videó is tartozik majd, melyet bármikor lejátszhatunk.

 

 

Forrás: Techcrunch.com; Kép: Engadget.com