Forbes: a Microsoft a második legértékesebb vállalat

Czipperer Dia, 2014. november 19. 11:10

A jó tőzsdei eredményeknek köszönhetően az Apple után a Microsoft bizonyul jelenleg a világ második legértékesebb vállalatának. A Forbes saját listát állított össze.

A világ három legértékesebb márkája között nem csupán szoros küzdelem folyik, de a különbség sem eget rengetően nagy a második és a harmadik helyet tekintve. A redmondi techóriásnak sikerült megelőznie a Google-t, ezzel a második helyet sikerült megcsípnie magának az Apple után.

A két dobogós között nem nagy különbség tapasztalható: míg a Microsoft teljes piaci értéke 63 milliárd dollár fölött van, addig az Google értéke 56,6 milliárd dollárra rúg.

Jelenleg az Apple számít a világ legértékesebb márkájának a maga 124,2 milliárdos értékével. Ezzel jelentősen elhúzott a mezőnyben. A Microsoft mutatói pedig önmagukban is nagyon jónak számítanak. Az elmúlt három évben a mobilpiaci nyitásnak is köszönhetően 11%-kal nőtt a vállalat márkaértéke.

 

 

 

A Forbes listája más képet mutat, mint a Best Global Brands korábbi eredményei, mely szerint jelenleg a világ három legértékesebb márkája az Apple, a Google és a Coca-Cola. A Microsoft a listájukon az ötödik helyen szerepel.

A Best Global Brands listájában helyet kapó vállalatokat, márkákat többféle szempont alapján mérlegelik, így számítják ki, mennyit is ér valójában. Fontos szempont a pénzügyi mutató, a fogyasztókra gyakorolt hatás, illetve a prémium termékek vagy a stabil bevétel.

A Forbes 100-as listáján összesen 15 ország 20 iparági kategóriájának képviselői kaptak helyet. A lista több mint felét amerikai székhelyű vállalatok teszik ki, ám Németország is képviselteti magát 9, Franciaország 7 és japán 5 márkával.

 

 

Forrás: Forbes.com