Megszűnik a Google Glass értékesítése, leáll a projekt

Farkas Norman, 2015. január 16. 16:20

Ha épp egy Google Glassra gyűjtesz, akkor nagyon húzz bele, vagy inkább szemelj ki egy másik kütyüt magadnak, ugyanis a keresőóriás úgy döntött, hogy a jövő héten lezárja az okosszemüveg értékesítését és a hozzá kapcsolódó programot is leállítja.

Miközben a Project Ara moduláris mobilok piaci tesztelését tervezgeti, a Google hozott egy elsőre meglepőnek tűnő, de érhető magyarázattal alátámasztott döntést is, méghozzá a Google Glassra vonatkozóan.

A BBC beszámolója szerint a keresőóriás jövő héten lefújja okosszemüvege értékesítését, és leállítja fejlesztését is. Az érintett dolgozók a futurisztikus dolgokról szóló Google X részlegről átkerülnek az okos otthonok tervezőasztalához, ahol – ugyan éles területváltás után, de – továbbra is kifejezésre juttathatják kreativitásukat.

A szemüveget 2013-ban mutatták be, s tették elérhetővé a fejlesztők számára, majd később a nagyközönségnek is megadatott a lehetőség, hogy szert tegyen az 1500 dolláros hi-tech cuccra. Sokan arra vártak, hogy jól kiforrt tömegcikké váljon a Glass, és számukra megdöbbentő lehet a Google lépése.

A vállalat szerint a technológia aktuális állása mellett nincs mód a készülék széleskörű elterjesztésére, ugyanis a Glass viselése a jelenlegi formájában nem elég felhasználó-közeli élmény, és szokatlansága miatt viselőjét gúnyolódás célpontjává teheti. A szemüveg pályafutása alatt felmerült személyiségi jogokkal és biztonsággal kapcsolatos kérdések, valamint a eszköz túl rövid üzemideje is nagy fejtörést okozott a Google-nek, és arra ösztönözte, hogy inkább hanyagolja a projektet.

 

 

Bár egy időre elbúcsúzhatunk a Google Glasstól, valamikor biztosan újra terítékre kerül, s reméljük, akkor már adott lesz a megfelelő technológiai szint ahhoz, hogy a megfelelő formában juthasson el az üzletek polcaira, onnan pedig bárkihez.

 

 

[Forrás: BBC]