Hamarosan a kijelzőn keresztül is töltődik a telefonunk

Vértes Judit, 2015. április 27. 09:00

Nagyon nehéz átlátszó napelemet készíteni, hiszen működési elve azon alapul, hogy elnyeli a nap sugarait, és azt alakítja át elektromos árammá. Egy MIT startup cégnek mégis sikerült olyan napelemet fejleszteni, mely átlátszó marad.

Nem mindennapi napelemet alkotott egy startup cég. Az átlátszó anyag átengedi a napfényt, így eddig csak olyan napelemet tudtak létrehozni, mely részben átlátszó, de nem engedi át a teljes fényt.

Az Ubiquitous Energy évek óta küzd ezzel a problémával, úgy tűnik, most jelentős áttörés történt a kutatásban. Átlátszó napelem helyett építettek egy úgynevezett „átlátszó fluoreszkáló nap koncentrátort”.

Az új találmány műanyagból van, melyben olyan kémiai anyagok vannak, amik elnyelik a fény nem látható tartományba eső hullámait (infra és ultraviola). Az elnyelt hullámokat az elem sarkaiba vezetik, ahol egy hagyományos fotovoltaikus cella elektromossággá alakítja.

A hatékonysága egyelőre nagyon alacsony, mindössze egy százalék. De a kutatók szerint a tíz százalékos hatékonyság is elérhető lesz. Ez a fele a hagyományos napelemekének, de ha minden ház ablaka ilyen anyagból készülne, az jelentős energiatermelést jelenthetne.

„Az új technológia lehetőséget teremt a napelemek kevésbé tolakodó elterjedéséhez – mondta Lunt egy interjúban. Beépíthető sok ablakos épületekbe éppúgy, mint mobileszközökbe, e-olvasókba, telefonokba. A cél, hogy a napelemek észrevétlenül jelen legyenek mindenütt.
 

 

Forrás: Techradar.com