A Lycos visszatér: ezúttal a hordható okoseszközök világába

Czipperer Dia, 2015. június 5. 13:28

Új terepen próbál szerencsét a Lycos. Az egykori keresőcégről sokáig nem lehetett hallani, azonban most a hordható okoseszközök világában próbálnak újra szerencsét.

A Lycos név sokak számára ismerősen csenghet, hiszen még a Google megjelenése előtt jelentős szerepet töltött be a keresők között. Amikor az internet még újdonságnak számított, a Lycos egy népszerű keresőmotor volt a Yahoo és az AltaVista mellett.

A vállalat azonban eltűnt a süllyesztőben, és egészen mostanáig nem hallottunk róla. A Lycos azonban úgy döntött, nem adja fel végleg a harcot, és visszatérnek: a hordható okoseszközök világában próbálnak szerencsét.

A Lycos nemrég bejelentette, hogy terveik szerint új hordható kiegészítőkkel készülnek piacra lépni. Egyelőre két termékről szólnak a hírek: egy 125 dolláros okos karkötőről, valamint egy gyűrűről, amely 60 dollárba kerül majd.

 

Mindkét eszköz képes együttműködni az okostelefonnal, és olyan funkciókat kínálnak a felhasználóknak, mint a telefon feloldása, valamint lehetővé teszik információk küldését más eszközökre, mint például a telefonszámok, bankkártyák vagy címek.

Beépített egészségfigyelő rendszer is található bennük. A szenzorok számlálják a lépéseket, az elégetett kalóriákat, mérik a futás sebességét, figyelik a szívritmust stb.

A Lycos Life termékek egyelőre Android alapú eszközökkel működnek, azonban még ebben az évben az iOS támogatás is megérkezik majd.

 

Forrás: Übergizmo.com