Már július 28-án debütál az új Motorola Moto G?

Farkas Norman, 2015. július 16. 16:33

Nemrég kiderült, hogy fog kinézni a Moto G széria harmadik generációja, most pedig valóságos infóáradat érkezett a jövevényről, így többek között részletes specifikációja és bemutatójának dátuma sem titok többé.

Néhány napja tudhattuk meg egy csokornyi látványtervnek köszönhetően, hogyan is fog kinézni a Moto G széria idei, harmadik generációs képviselője. A jövevény nem kecsegtet túl sok újítással a dizájn frontján, de a külsőre sokat adó felhasználóknak sem kell rögtön lemondaniuk róla, hiszen – ha minden igaz – elérhető lesz a telefonhoz a MotoMaker szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy személyre szabott kivitelben vásárolhassuk meg.

Hála a brazil forrásoknak, már a Moto G (2015) tudáslistáját és bemutatójának várható dátumát sem övezi balladai homály. Ha hihetünk a híreknek, a telefon július 28-án debütál Brazíliában, s már ugyanezen a napon meg is lehet vásárolni az országban. Ezután Chilében is elérhető lesz az újdonság – a korábbi pletykák szerint augusztus folyamán kerül fel az ottani üzletek polcaira.

Most térjünk át a mobil tudására! A megszellőztetett specifikáció szerint a Moto G (2015) előlapján egy 5 hüvelykes 720p HD felbontású kijelző és egy 5 megapixeles szelfi kamera csücsül, 2470mAh kapacitású akkumulátort takargató hátlapjából pedig egy 13 megapixeles kamera kukucskál egy LED villanó társaságában. A mobil gyors működésért egy négymagos (Cortex-A53) 1,4GHz-es Qualcomm Snapdragon 410 processzor felel Adreno 306 grafikus gyorsítóval kiegészülve. Kapható lesz a készülék 1GB RAM-mal és 8GB tárhellyel, valamint 2GB RAM-mal és 16GB tárhellyel is. Sokaknak megkönnyebbülést jelenthet, hogy mindkét esetben számíthatunk microSD kártyahelyre, azaz a tárhely bővíthetőségére.

 

 

Érdekesség, hogy a telefon az IPx7 tanúsítványnak megfelelően vízálló lesz a források szerint (vagyis akár fél órát is kibírhat egy méter mély vízben), ám arra nincs utalás, hogy a pornak is ellenállna.

A harmadik generációs Moto G várható ára 899 brazil reál, vagyis cirka 81 ezer forint körül alakul, ám itt érdemes figyelembe venni, hogy Brazíliában általában magasabban a készülék árak és nagyon valószínű, hogy az újdonság az elődjéhez hasonló, 50-60 ezer forintos árcédulával kezdi majd meg nálunk hódítását.

 

 

[Forrás: GSM Arena]