Már egymillióan töltötték le a magyar fejlesztésű VIMAGE applikációt az AppGalleryből

Kütyü Magazin, 2021. december 22. 13:50

Már az egymilliomodik letöltést is átlépte a VIMAGE nevű fotóanimációs app, amelyet korábban a HUAWEI az AppGallery egyik legjobb alkalmazásának választott. A magyar fejlesztésű applikáció Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt sikeres, több mint 80 ezer magyarországi AppGallery-felhasználó telefonján is ott lapul a varázslatos képszerkesztő, melynek tulajdonosai már egy újabb művészi alkalmazást is útjára indítottak.

A fotók és videók sajátos keresztezését, a cinemagraphokat, azaz a mozgó fotókat készítő, mára világszerte elterjedt applikáció gyökerei a 2010-es évek végére, Pécsre nyúlnak vissza, ahol néhány fiatal beleszeretett az akkor még gyerekcipőben járó izgalmas vizuális megoldásba. A VIMAGE magyar startupként indulva mára több díjat is elnyert, többek között 2019-ben az év applikációjának választotta a Huawei saját alkalmazásáruháza, az AppGallery. Éppen ez utóbbinak köszönhetően a VIMAGE számára újabb nagy piac nyílt meg, mára pedig több mint egymillió letöltésnél tartanak az alkalmazásáruházban, úgy, hogy közben az értékelésük is egészen kiváló, 4.7-es pontszámú. 

A VIMAGE az állóképeket különböző mozgó elemekkel kelti életre, így azok élő képek vagy GIF-ek benyomását keltik. A szórakoztató applikáció a mozgó effektek és animációs technikák használatával valódi műalkotássá változtatja a fotókat. Az app az egyszerűségének és a látványos effekteknek köszönhetően vált rendkívül népszerűvé a felhasználók körében. 

Extra letöltéshullám az AppGalleryből

A cég az AppGalleryn elért sikerét nemcsak a népszerűségének köszönheti, hanem a HUAWEI-től kapott szakmai, partneri támogatásnak is. „A célunk az volt, hogy a VIMAGE minél több ember számára elérhető legyen globális szinten. Jó döntés volt csatlakozni az AppGalleryhez, mert egy nagy letöltési hullámot indított el néhány hónap alatt” – mondta Czigler Zsolt. A VIMAGE ügyvezetője hozzátette: „igazán gyümölcsöző partneri kapcsolatot alakítottunk ki a HUAWEI technológiai és szolgáltató csapatával. Proaktív és segítőkész támogatást kapunk, így gyorsan és zökkenőmentesen sikerült feltöltenünk az alkalmazásainkat.” 

A HUAWEI felhasználók köréből a legtöbben Németországban és az Egyesült Királyságban és Magyarországon töltötték le a VIMAGE alkalmazást, őket követi Törökország és Franciaország. Ugyancsak nagyon népszerű az olaszoknál, a spanyoloknál és az oroszoknál a fotóanimáló applikáció. „Évek óta dolgozunk a HUAWEI-el és öröm látni, hogy milyen nagyra nőtte ki magát a platform” – emelte ki Czigler Zsolt. 

Az AppGalleryhez való csatlakozása óta a VIMAGE egy új alkalmazást is elindított Expose néven, amely egy művészibb vonalat képvisel, hogy mozgó szűrőkkel javítsa a szelfiket, előre elkészített sablonokkal. Ebben a Huawei ML Kitje volt segítségükre. Ennek célja, hogy az alkalmazások kihasználhassák a gépi tanulást a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket, így az Expose-ban még jobbá tudták tenni a felhasználói élményt. Emellett is számos terve van a VIMAGE alkotóinak a jövőre nézve, hogy még gyorsabb ütemben, több típusú fotófeldolgozó applikációval szolgálják ki a felhasználók igényeit, amely során nagyban támaszkodnak a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekre. 

„Célunk, hogy támogassuk az alkalmazásfejlesztőket, és segítsük fejlődésüket, ez kulcs ahhoz, hogy jobb appok készüljenek és növelni tudjuk az AppGallery felhasználóinak számát.” – mondta Derek Yu, a HUAWEI fogyasztói üzletágának közép-kelet-európai, északi, kanadai elnöke. A Huawei Mobile Services (HMS) számos olyan Kit-et (fejlesztői készletet) nyújt az applikáció fejlesztők számára, amelyek megkönnyítik a fejlesztési folyamatot. llyen például az úgynevezett Analytics Kit, Ads Kit vagy az Account Kit, amelyeket egyszerűen be tudnak építeni a saját applikációjukba a fejlesztők. 

Új lehetőségek kínál a HMS a fejlesztők számára

A HUAWEI támogatás azt is jelenti a fejlesztők számára, hogy alkalmazásaik 560 millió aktív AppGallery felhasználóhoz érhetnek el, amely hatalmas üzleti előnyöket kínál. Az AppGallery a HUAWEI saját alkalmazásáruháza több mint 170 országban és régióban érhető el. A világon 5.1 millió fejlesztő partnerrel dolgozik együtt a vállalat, hogy újabbnál újabb alkalmazások legyenek elérhetőek a platformon. Az appok száma 2021 októberében elérte a 173 ezret, ma már a Google Playben elérhető appok 90%-a megtalálható az AppGalleryben.