November 15-ig lehet jelentkezni a világ legnagyobb, idén már negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi mobilfotós pályázatára, a Huawei NEXT IMAGE 2022-re. Az idei év versenyének mottója az „Inspiráld a világot!”; a megmérettetésre a világ minden tájáról kilenc kategóriában várják a Huawei okostelefonokkal készített fényképeket és videókat. A kategóriák győztesei 1500 dolláros pénzjutalmat, a második helyezettek P50 Pro okostelefont nyerhetnek, a három fő győztes pedig fejenként 10.000 dollárral lesz gazdagabb.
2017 óta rendezik meg a Huawei NEXT IMAGE nemzetközi mobilfotós pályázatot, amelyre öt egymást követő év alatt több mint 170 országból és régióból több mint 3,2 millió nevezés érkezett. A nagyszabású pályázaton tavaly egy magyar versenyző, Tompa Attila „Generációk” című alkotásával nyerte el az Év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dolláros nyereményt.
A Huawei tevékenységének középpontjában az okostelefonos fotózás határainak felfedezése áll, és a NEXT IMAGE fotópályázat is ezt a szemléletet tükrözi. A NEXT IMAGE megmérettetés célja, hogy összegyűjtse azokat az okostelefonnal készített fényképeket, amelyek a legjobban megragadják mindennapi élet szépségét, és egyúttal párbeszédet indítson a mobilfotózásról, az okostelefonokkal való fényképezés élményéről és a kifejezés új formáiról.
Az év során a vállalat számos kulcsfontosságú újítást mutatott be az okostelefonokhoz kapcsolódó technológia terén, ilyen például a monokróm és színes kétkamerás rendszer, a továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alkalmazása a mobilfotózásban, valamint az úttörő periszkópos teleobjektív: „Arra bátorítunk minden Huawei-felhasználót szerte a világon, hogy nyújtson be lenyűgöző, kiváló minőségű remekműveket, amelyek fiatalosak, tele vannak energiával és optimizmussal” – mondta el Thomas Liu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának magyarországi igazgatója. – „Külön öröm számunkra, hogy a magyar pályázók évről évre díjazottként végeznek, és egyre magasabbra teszik a lécet mobilfotózás terén. A Huawei idén bemutatott két új, nagy teljesítményű zászlóshajó okostelefont, amelyek lehetőséget adnak az okostelefonos fotózás határainak feszegetésére: az év elején a P50 Pro-t, valamint a nemrégiben debütáló Mate 50 Pro-t. Az új Mate 50 Pro a Huawei történetének legerősebb zászlóshajója, 50 MP-es kamerával felszerelt, és a világ első tíz fokozatban állítható fizikai rekesznyílásával rendelkezik, amely magában foglalja az optikai rendszer, a mechanikai szerkezet, a képalkotási technológia és a képfeldolgozás legfontosabb fejlesztéseit. A kamera a f/1.4-es méretű rekesznyílással, az XD Fusion Pro technológiával és a magas fénybevitellel tökéletesre állítja a kép fényerejét, a fény- és árnyékrészleteket, valamint a hideg és meleg kontrasztot.” – tette hozzá az igazgató.
Az idei fotóversenyre beérkezett alkotásokat neves szakmai zsűri bírálja el: a legjobb pályaműveket Nicole Xue, az ELLE Kína korábbi szerkesztőségi igazgatója, Federico Ciamei olasz fotós és művész és Mihaela Noroc román fotós választja ki. A zsűrit erősíti továbbá Chen Xiaobo, a Kínai Kommunikációs Egyetem alelnöke és a Kínai Fotóművészek Szövetségének alelnöke, valamint Li Changzhu, a HUAWEI Consumer Business Group fogyasztói stratégiai marketing osztályának alelnöke is.
A 2022-es verseny öt új kategóriával bővült, amelyek a művészet, a sport, valamint a filmkészítés szerelmeseihez szólnak, így összesen kilenc témában várja a zsűri a pályaműveket. A “Művészet & Divat” kategóriában a művészethez és/vagy a divathoz kapcsolódó inspiráló pillanat megörökítésével lehet pályázni, “Szabadtér” témakörben pedig az ajtón kívül lévő világ adhat ihletet. A “Portré” kategóriában a legjobb arcképeket várják, a “Sport” szekcióban pedig az izgalmas, a cselekvés és az érzelem összekapcsolódását megjelenítő alkotások kaphatnak helyet. Végül a “Hello, Élet” az egyik leguniverzálisabb kategóriaként a mindennapi életből kiragadott meglepő vagy érzelmes pillanatokat gyűjti.
A korábbi évekhez hasonlóan a “Történetmesélő” kategóriában várják azokat a 3-9 fotóból álló sorozatokat, amelyek egy-egy történetet mesélnek el, vagy egy pillanatot bontanak ki különböző nézőpontokból.
A megmérettetésre videóalkotásokkal is lehet nevezni: a “Történés” (Action) szekcióban indulhatnak legfeljebb harminc másodperces videók, a “Történetmesélő rövidfilmben” (Storytelling Short Film) az öt percnél rövidebb videók, „Történetmesélő hosszabb film” (Storytelling Long Film) kategóriában pedig öt-harminc perces felvételeket küldhetnek a pályázók.
Fontos pályázati feltétel továbbá, hogy az összes beküldött anyagot Huawei okostelefonon kell rögzíteni, arra vonatkozóan azonban nincs korlátozás, hogy mikor vagy milyen típusú készülékkel készüljenek a fényképek és a videók.
A versenyen 3 fődíjast, 24 kategóriagyőztest és 27 második helyezettet választanak ki. A fődíjat elnyerők fejenként 10.000 dolláros pénzjutalomban részesülnek, a kategóriagyőzelemért 1500 dollár jutalom jár, míg a második helyezést elérők egy-egy HUAWEI P50 Pro (8+256GB) készüléket nyerhetnek.
További részletek, a versenyszabályzat, és a nevezési információk az alábbi linken találhatók: https://gallery.consumer.huawei.com
A nevezési határidő 2022. november 15.