A mobilfotózás trendjeit vizsgáló tanulmányt mutatott be a Huawei a barcelonai Mobil Világkongresszuson. A mintegy 4 millió* okostelefonnal készített fotó, illetve videó szoftveres és szakértői elemzése alapján összeállított „HUAWEI XMAGE Trend Report 2023”** a modern képalkotás sajátosságait igyekszik feltárni.
A riport szerint a vizsgált fotók javarészt a valóság megjelenítésére, az őszinte pillanatok megörökítésére törekednek. A legnépszerűbb fotós téma a természet – különösen a naplementék –, kültéren mesterkéltebb az emberek viselkedése, mint otthoni környezetben, a családi fotókon pedig hangsúlyosan jelennek meg a gyermekeikről gondoskodó apák. Kétszer annyi húszas éveiben járó nő szerepel a képeken, mint ilyen korú férfi, a hölgyek gyakrabban „pózolnak”, előtérbe helyezve fiatalságukat és szépségüket.
A fotók a mindennapjaink bevett kifejezőeszközévé, egyfajta általános nyelvvé váltak, a mobiltelefonok pedig egyre fontosabb szerepet játszanak ebben a trendben. Kutatások szerint évente több mint 1,4 milliárd fotó készül világszerte, több mint 89 százalékuk mobiltelefonnal. A Huawei legújabb tanulmányában – a mesterséges intelligenciát is segítségül hívva – sokmillió okostelefonnal készített fotót elemzésével igyekezett feltárni a modern képalkotás sajátosságait.
A vállalat a barcelonai Mobil Világkongresszus keretében ismertette a „HUAWEI XMAGE Trend Report 2023” című tanulmányát, amely az AFP nemzetközi hírügynökséghez tartozó, audiovizuális tartalmakra szakosodott Factstory vizuális elemzői csapatával együttműködésben készült. A szakértők a Huawei 2017 óta megrendezett HUAWEI NEXT IMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatra 170 országból nevezett, összesen mintegy 4 millió fénykép és videó alapján vontak le szociológiai, pszichológiai és kulturális következtetéseket a modern képalkotásról és a Huawei okostelefonok vizuális célú használatáról.
A jelentés elkészítésében közreműködött a gépi tanuláson alapuló szoftverfejlesztéssel foglalkozó technológiai vállalat, a Mobius Labs is: a cég mesterséges intelligenciával működő szoftvere több mint kilencezer kulcsszó alkalmazásával elemezte a versenyekre beküldött fényképeket és videókat.
A jelentés a következő tíz témakör alapján vizsgálta a képeket: Természet (Nature), Épített környezet (Built Environment), Belső tér (Indoor), Emberi kapcsolatok (Relationships), Identitás (Identity), Ifjúság (Youth), Mindennapok (Everyday), Kulturális örökség (Cultural Heritage), Technológia (Technology) és Fenntartható jövő (Sustainable Future).
Az elemzés rámutatott arra, hogy versenyre nevezett képek – ellentétben a közösségi médiában tapasztaltakkal – sokkal inkább törekszenek a valóság megjelenítésére, az őszinte pillanatok és a mindennapi élet megörökítésére. Az AI-alapú szoftver szerint a beküldött képek 80 százaléka kapcsolódik valamilyen módon a természethez. A tájképek nagy része fekvő formátumú, az egyik legnépszerűbb téma pedig a naplemente volt – a képek 17 százaléka jelenítette meg a lemenő napot valamilyen formában.
Az épített, városi környezet jellemzően egy-egy természeti elem vagy emberi alak kíséretében jelenik meg a fényképeken, emellett jellemző téma urbánus környezetben a régi épületek által közvetített nosztalgia is. A beltéren készült képek intimebbek, és sokkal inkább az emberi kapcsolatokra, érzelmekre összpontosítanak. Azt is megfigyelték, hogy az emberek másképp viselkednek a fotókon otthoni környezetben, a lakóhelyükön készült képeken például kevésbé tűnnek mesterkéltnek, mint a kültérieken. Népszerű továbbá a háziállatok fényképezése otthoni környezetben, ami – a közösségi média korszakában – „biztonságosabb” téma, mint a családtagok dokumentálása.
Az „Emberi kapcsolatok” témakörben túlnyomórészt a családok állnak a fotók középpontjában, és a családtagok általában olyan hétköznapi tevékenységeket végeznek, mint például az étkezés, az ivás vagy a játék a szabadban. Hangsúlyosan jelennek meg a fotókon az apák is, akik aktívan részt vesznek a gyereknevelésben, gondozásban. Érdekesség, hogy a romantikus kapcsolatok megjelenítése kisebbségben van ezen a kategórián belül, az emberi kapcsolatokra fókuszáló képek inkább a kötődést és társasági létet helyezik előtérbe, mint a romantikát.
Az elemzés szerint a 20-as éveikben járó nők sokkal hangsúlyosabban jelennek meg a beérkezett pályaművekben, mint a férfiak: több mint kétszer annyi nő szerepel ebben a korcsoportban az alkotásokban, mint férfi, ráadásul jelentős különbségek vannak a két nem megjelenítési módjában is. A nők gyakrabban pózolnak, mint a férfiak, előtérbe helyezve fiatalságukat és szépségüket. Középkorú emberek ritkábban jelennek meg a fotókon, különös tekintettel a nőkre. Míg a 40 és 60 év közötti férfi korosztály a férfiakról készült képek 30,4 százalékán szerepel, addig csak 10,7 százalékuk mutat középkorú nőket. Az ebbe a korcsoportba tartozó embereket többnyire családi környezetben jelenítik meg.
A „Fiatalság” témakörben figyelemreméltó a csoportszelfik népszerűsége, a „Hétköznapok” kategóriában pedig a tömegközlekedésen készült alkotások dominálnak, ahol a képkészítő perspektívája és a spontaneitás adja a képek egyediségét. A „Kulturális örökség” kategóriában az alkotások általában a vidéki idillt, a nosztalgiát és a hitelességet helyezik előtérbe, valamint a riport rámutatott arra is, hogy sokkal több nő jelenik meg a fényképeken hagyományos öltözetben, mint férfi. A technológia inkább állandó háttérelemként van jelen a vizuális alkotásokban, az okostelefon kivételével, amely gyakran kerül fókuszba, mint kommunikációs eszköz. A fenntarthatóság témakörében figyelemre méltóak a természettel foglalkozó vagy a természetet csodáló emberekről készült fotók, amelyek egyéni szinten mutatják be a témát, ezáltal nagyobb hatást érnek el.
„A képek napjaink általános közvetítő nyelvévé váltak, és a mobiltelefonok egyre fontosabb szerepet játszanak ebben az új trendben” – mondta Li Changzhu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának stratégiai marketingért felelős alelnöke, a HUAWEI NEXT IMAGE Awards zsűrijének tagja. – „A HUAWEI XMAGE célja, hogy elhozza a mobilfotózás új korszakát. Arra törekszünk, hogy az innováció segítségével erős képi kultúrát alakítsunk ki, amely kimagasló élményt nyújt a felhasználók számára.” A HUAWEI XMAGE a vállalat saját, mobilfotós technológiára fókuszáló márkaneve, amely tavaly a Huawei Mate 50 sorozat készülékeivel debütált.
„A képek azt mutatják, hogy ezek az okostelefonos kamerák rendkívül erősek, a képek puszta felhasználóiból a fotók alkotóivá formálnak mindenkit” – mondta Nichole Fernandez vizuális szociológus, a jelentés egyik fő szerzője a Huawei telefonokról, amelyeket a vizsgált képek elkészítéséhez használtak. – „Még a képzetlen ember is fotóssá válhat, megörökítheti a számára jelentékeny pillanatokat, és olyat alkothat, amit büszkén benevezhet egy versenyre. Ez demokratizálja a képalkotást.”
______________________
*Az adat a NEXT IMAGE Awards zsűrijétől származik.
**HUAWEI XMAGE Trend Report 2023: https://www.huawei.com/en/news/studies/huawei-xmage-trend-report-2023