Az elmúlt években, részben az energiaválságnak is “köszönhetően” a fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom csökkentése minden cég életében előtérbe került. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy környezettudatos, környezetbarát eszközöket, gépeket kell használni, amelyeket könnyebb működtetni és az energiafogyasztásuk is sokkal kisebb.
Fontos kiemelni, hogy ez egy hosszas, több lépésből álló folyamat, aminek csak az egyik része a milyen nyomtatót vegyek kérdés megválaszolása, amiben a TechOffice is tud segíteni. Ahhoz, hogy az iroda valóban környezettudatosan, fenntartható módon működjön, számtalan területen kell változtatásokat meghozni. Ebből az egyik legnagyobb a jelenlegi nyomtató lecserélése. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a készüléket csak akkor cserélik le, ha véglegesen bedobja a törölközőt, menthetetlen lesz vagy már annyira nehézkes a felhasználása, hogy több stresszt okoz, mint valódi megoldást.
Pedig nem kell megvárni azt, mire rémálom lesz az irodai nyomtatás. A technológia folyamatosan fejlődik, így ott is érdemes a cserén gondolkozni, ahol régebbi, többéves, elavult készülék található. Ehhez a helyzethez “csatlakozott” a rezsicsökkentés, mint kiemelt szempont. A folyamat, amely során az iroda energiafogyasztását vizsgáljuk meg és optimalizáljuk azt, az összes kisebb-nagyobb eszközt nagyító alá kell venni. Érdemes a nagy gépekkel kezdeni, mint amilyen a nyomtató is.
De mégis hogyan lesz környezetbarát a nyomtatás? Kezdhetjük kisebb praktikákkal is, például amikor csak tehetjük, kétoldalas nyomtatásra váltunk, amivel akár a felére is csökkenthetjük a papírfogyasztást. A legjobb lépés azonban az, ha a jelenlegi nyomtatót cseréljük le egy hatékonyabb változatra. Az energiahatékonyság figyelembevételével érdemes A vagy A+ besorolású gépet választani.
Kevesen tudják Magyarországon, de már lehet újrahasznosított papírt is használni a nyomtatáshoz. Továbbá a nyomtatási technológiára is oda kell figyelni. Válasszunk olyan készüléket, ami hő nélkül működik. Ez azt jelenti, hogy a papír és a képalkotó alkatrészek között nincs súrlódás, így kopás sem. Fenntarthatóbb, költséghatékonyabb lesz a nyomtató használata, és akár 52%-kal is csökkenthető az energiafelhasználás.
Természetesen a rezsicsökkentés nem kell, hogy a nyomtató kicserélésével megálljon. A teljes iroda áramfelhasználását optimalizálhatjuk sok más apró lépéssel. Már az is segít, ha a laptopok, számítógépek képernyőjének fényerejét 100%-ról 70%-ra állítjuk. A nem használt alkalmazásokat mindig zárjuk be. Ha egy ideig nem használjuk a gépet, akkor azonnal állítsuk alvó módba.
A nap végén pedig húzzunk ki minden olyan berendezést, amit nem kell éjjel-nappal bekapcsolva hagyni.