Hazánkba érkezik a kínai nehézsúlyú bajnok

Kütyü Magazin, 2024. október 14. 16:39

A zászlóshajójának számító X200-as sorozat bemutatója után nem sokkal, 2024 októberének végén Magyarországra is megérkezik a Vivo mobilgyártó, és elindítja a hivatalos forgalmazást.

 

A kínai cég október 14-én lerántotta a leplet a X200-as mobilcsaládról a pekingi Nemzeti Vízisport Központban.

A Vivo célkitűzései között szerepel, hogy minden újabb mobilgenerációjával segítse a felhasználóit, hogy az élet legértékesebb pillanatait lélegzetelállító tisztasággal és pontossággal rögzíthessék, ezáltal új szintre emelje az okostelefonnal való fotózás művészetét. Ebben ráadásul évek óta partnere az optikafejlesztésben úttörő, lassan kétszáz éves, német Zeiss.

 

 

A gyártó az X200-as sorozat képalkotó-képességétől azt várja, hogy minden elkötelezettségüket és szakértelmüket érintő kétséget eloszlasson.

Már az előző modellel, a tavaly novemberben bemutatott, és decemberben világhódító útjára indult X100-assal kapcsolatban is az volt az általános kritikai vélekedés, hogy egyike az időszak legjobb kamerával rendelkező mobiljainak.

 

 

A Vivo X100 alap- és Pro modellek meghajtásáról a Mediatek Dimensity 9300 lapkészlet gondoskodik, a modell Android 14-es rendszerrel és Zeiss optikákkal mutatkozott be. Utóbbi telefon volt ráadásul az első mobilkészülék, ami a Zeiss APO megjelölésű teleobjektívet kapta.

A mostani premierrel kapcsolatban az előzetes hírekben is többek között azt emelték ki, hogy a Dimensity 9400 chip és a Vivo V3 képfeldolgozó egység 8K-s, 30 fps-os és 4K-s, 120 fps-os videók rögzítésére egyaránt alkalmas lesz, és hogy a X200 Pro esetében mindegy, hogy tájképről vagy makrófotóról van szó, akár 20x nagyítással is lehet próbálkozni, a felvételek tűélesek maradnak.

 

 

A csúcstechnológiák vegyítésével a Vivo nemcsak a képalkotás terén kíván hidat építeni az emberek és a digitális világ között: az egyedülálló, kreatív megoldásai kényelmesebb mobilhasználatot is eredményeznek.

Az X200 sorozat újabb forradalmi fejlesztéseket tartalmaz az akkumulátor-élettartam, a kijelzők, a mesterséges intelligencia kihasználtsága, valamint általában a teljesítmény és a kommunikáció terén.

A tökéletességre való törekvés az esztétikában is tetten érhető; a Vivo okostelefonok a kifinomult tervezésnek köszönhetően időtlen dizájnnal készülnek, ezért választották a Vízkockában megrendezett bemutató mottójául, hogy: „Far Beyond Imaging”, amit legegyszerűbben talán úgy fordíthatnánk, hogy: „Jóval több, mint képalkotás”.

A 2009-es megalakulása óta a cég folyamatosan bővíti értékesítési hálózatát, aminek köszönhetően napjainkra már több mint 60 országban van jelen, és 2024 második negyedévének végére a világ negyedik legnagyobb okostelefon-márkájává lépett elő.

 

 

Eközben 17,9 százalékos részesedésével a Counterpoint Research szerint hazájában, a kínai okostelefon-piacon magabiztosan foglalta el az első helyet.

Azoknak egyébként, akik követték a 2024-es futball Európa-bajnokságot, nem feltétlenül jelent meglepetést a cég terjeszkedése. Abból ugyanis, hogy a márka a stadionokban levő reklámfelületeken, a közvetítésekben, illetve a szurkolói zónákban kizárólagosságot szerzett magának, sejthető volt, hogy komolyan gondolja az európai jelenlétet.

A kampány fókuszában akkor is a Zeiss márkanévvel ellátott kamerarendszer tudása és megbízhatósága állt.

A magyarországi terjesztéssel kapcsolatban céldátumot nem közöltek, egyelőre annyit lehet tudni, hogy október végén kezdődik.