A vezető globális fogyasztói elektronikai márka, a TCL a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) prémium partnereként gratulál a spanyol labdarúgó-válogatottnak, amely elhódította a nyár legrangosabb futballtrófeáját.
Tizenhat évvel első nagy nemzetközi diadala után a La Roja ismét sporttörténelmet írt, visszatérve a nemzetközi labdarúgás élvonalába. A TCL 2023 óta működik együtt a Spanyol Labdarúgó-szövetséggel, és osztozik abban a meggyőződésben, hogy a futball képes generációkat összekötni, valamint felejthetetlen közös élményeket teremteni a szurkolók számára világszerte.
„Gratulálunk a spanyol válogatottnak ehhez a kiemelkedő sikerhez. Ez a győzelem a tehetség, a kitartás és a csapategység eredménye – éppen azok az értékek, amelyek miatt a futball ennyi embert inspirál világszerte” – mondta Stefan Streit, a TCL Europe marketingigazgatója. „A Spanyol Labdarúgó-szövetség prémium partnereként örömmel ünneplünk együtt a spanyol szurkolókkal, és büszkék vagyunk arra, hogy innovatív technológiáinkkal még teljesebbé tehetjük számukra a mérkőzések élményét.”
Napjainkban a szórakoztató tartalmakat számos különböző eszközön fogyasztjuk, egy rangos futballdöntő azonban továbbra is azon ritka alkalmak közé tartozik, amikor családok és baráti társaságok együtt ülnek le egy képernyő elé. A TCL fejlesztései éppen ezeket a közös élményeket szolgálják.
A TCL SQD-Mini LED televíziói az élő sportközvetítések minden részletét lenyűgöző képminőségben jelenítik meg. A precíz fényvezérlés, az élénk színvilág és a nagy teljesítményű, beépített hangrendszer együtt gondoskodik arról, hogy a nézők a mérkőzés minden pillanatát átélhessék, miközben a stadion hangulatát is közelebb hozzák az otthonokba.
A TCL ugyanakkor jóval túlmutat az otthoni szórakoztatáson. A klímaberendezésekből, hűtőszekrényekből, mosógépekből és intelligens, összekapcsolt lifestyle-termékekből álló ökoszisztémája a mindennapi kényelmet is támogatja – legyen szó a mérkőzésre való készülődésről, a vendégek fogadásáról vagy a győzelem utáni ünneplésről.
A TCL hosszú évek óta aktív szereplője a nemzetközi sportszponzorációnak, és Európa több meghatározó labdarúgó-válogatottjának partnere.
A Spanyol Labdarúgó-szövetség prémium partnereként a vállalat hozzájárul ahhoz, hogy a szurkolók még közelebb kerüljenek a La Roja szenvedélyéhez és küzdőszelleméhez, miközben tovább erősíti elkötelezettségét a kiemelkedő sportélmények otthoni megteremtése mellett.
Olaszországban a TCL a Federazione Italiana Giuoco Calcióval működik együtt, támogatva az Azzurri szurkolói élményét, Németországban pedig a Német Labdarúgó-szövetség hivatalos partnere. Emellett a lengyel, a cseh és a szlovák válogatottat is támogatja, valamint az Arsenal Football Club globális partnereként a világ számos piacán erősíti kapcsolatát a futballrajongókkal.
A vállalat sport iránti elkötelezettsége azonban nem korlátozódik a labdarúgásra. A TCL nemrég 2032-ig szóló olimpiai és paralimpiai világszintű partnerséget kötött, amelynek célja, hogy technológiai innovációival a sportolók és a szurkolók élményét egyaránt gazdagítsa. Ez a hosszú távú szerepvállalás jól tükrözi a vállalat hitvallását: a technológia nemcsak fejleszti a sportélményt, hanem képes kultúrákat, közösségeket és generációkat is közelebb hozni egymáshoz.
English Summary
TCL, a global leader in consumer electronics and Premium Partner of the Royal Spanish Football Federation (RFEF), celebrates Spain's return to the top of international football following the national team's latest major triumph. As a partner of the federation since 2023, TCL shares the passion and values that unite generations of football fans around the world. Through its advanced TV technology and connected smart home ecosystem, the company is committed to making every matchday experience more immersive and enjoyable. Beyond football, TCL continues to expand its global sports partnerships, supporting national football teams across Europe, Arsenal Football Club, and serving as a Worldwide Olympic and Paralympic Partner through 2032. These collaborations reflect TCL's long-term commitment to bringing people together through innovation and the power of sport.