2010 első negyedévében több Androidos mobiltelefont adtak el az USA-ban, mint iPhone-t. Lehet, hogy egy új trend első jeleit látjuk?
2010 januárja és áprilisa közötti időszakban az okostelefon piac történelmi pillanathoz érkezett, az Android telefonok eladásai meghaladták az iPhone-okét. Míg a Google mobilja 28 százalékot ért el, addig az Apple terméke 21 százalékot az Egyesült Államokban az első negyedévben. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy 36 százalékkal még mindig a BlackBerry a piacvezető ezen a piacon.

Az előretörés okaként a Motorola Droid és a Droid Eris sikereit jelölték meg a szakértők, ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy az Apple nyárra ígéri az új, 4. generációs iPhone megjelenését, így többen is kivárnak addig az új almás telefonjuk megvételével.
Míg az USA-ban élesedik a verseny a két gyártó között, addig világviszonylatban ennek nyoma sincsen, az iPhone magabiztosan uralja a szegmenst a maga 46 százalékával, míg az Androidnak be kell érnie 25 százalékos részesedéssel. Ugyanakkor a jövőre nézve intő jel lehet az Apple számára az amerikai piac alakulása, különösen azért, mert a Doid Incredible is szépen fogy a polcokról.