November végén a teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre
változatlanul 116,7 előfizetés (hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya)
jutott. A mutató egy évvel korábban 119,1-en állt, majd 2008. december
végére 121,8-ra, az eddigi legmagasabb értékre emelkedett.
Novemberben a hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák alapján számítva a
Vodafone piaci részesedése 21,60 százalékról 21,87 százalékra, a
Pannoné pedig 34,12 százalékról 34,18 százalékra emelkedett, míg a
T-Mobilé 44,28 százalékról 43,95 százalékra csökkent.
A forgalmazásban résztvevők – azaz az előfizetéssel rendelkezők és az
utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók – száma, ahogy
októberben, novemberben is nőtt. A forgalmat generáló ügyfelek száma a
novemberi 66 ezres növekedés ellenére 59 ezerrel maradt el az egy évvel
korábbi és 285 ezerrel a 2008 végén mért értéktől.
Az aktív ügyfelek számának csökkenése lényegesen kisebb volt az teljes
ügyfélszáménál, az ugyanis tavaly november óta 262 ezerrel, 2008 vége
óta pedig 537 ezerrel csökkent.
A forgalmazásban résztvevő aktív ügyfelek száma alapján novemberben a
Vodafone az októberi 22,16 százalékról 22,27 százalékra növelte piaci
részét, míg a T-Mobile részesedése 44,71 százalékról 44,64 százalékra,
a Pannoné pedig 33,13 százalékról 33,08 százalékra csökkent.
A három mobilszolgáltató ügyfelei novemberben 5846 számot hordoztak. A
Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe
vehető számhordozás eddig összesen 303 085 mobilszámot érintett.
Forrás:
NHH