A műhold nevének (Orbiting Carbon Observatory) rövidítése (OCO) egyben egy szójáték is, a szén-dioxid képletére (CO2) utal. Az űreszköz feladata a légköri szén-dioxid fő kibocsátó forrásainak és elnyelő helyeinek felmérése lesz. Ez az első olyan amerikai műhold, amely kifejezetten ennek az üvegházhatású gáznak a vizsgálatára készült. Startját 2009. február 23-ára tervezik, Taurus XL rakétával, a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról.
Az amerikai műholddal a légköri szén-dioxid koncentrációját tudják majd pontosan feltérképezni az egész Földön.
Az emberi tevékenységből származó megnövekedett CO2-kibocsátás valószínűleg az egyik fő okozója a földi klíma melegedésének, de a szén-dioxid viselkedéséről még mindig viszonylag keveset tudunk. A NASA Aqua műholdjának megfelelő műszerével már most is tudják detektálni a gázt, de csak kb. 10 km-es felszín feletti magasságban. Az OCO segítségével erre a felszín közvetlen közelében is lehetőség lesz. Két hetenként ismétlődő időszakokban globális térképeket készítenek majd.
A közel féltonnás tömegű OCO a Föld körül. (Fantáziakép: NASA)
A számítások szerint a Földön évente mintegy 330 milliárd tonna szén vesz részt a globális körforgásban. Ehhez adódik az a 7,5 milliárd tonna, amit az emberek juttatnak a levegőbe. Bár ez a mennyiség aránylag kicsinek tűnik, mégis elegendő lehet ahhoz, hogy felboruljon a szénkörforgás (kibocsátás és elnyelés) egyensúlya. A plusz szén a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj) elégetésével, az ipari termeléssel, erdőirtással, erdőtüzek során keletkezik. Ha a fosszilis tüzelőanyagok elégetését nem számítjuk – az ebből származó kibocsátást 10%-os pontossággal meg tudják állapítani –, akkor a fennmaradó folyamatok hatását jókora, 100%-os hibával ismerjük. Bőven van tehát hova fejlődnie a mérési technikának.
A CO2-nak nem csak a kibocsátása, az elnyelése is tartogat még kutatni valót. A Földön az emberiség által kibocsátott mennyiség fele természetes úton elnyelődik. Ez főként az óceánoknak köszönhető. A szén-dioxidot megkötő többi folyamatról még kevesebbet tudunk. A földfelszíni mérések és a modellek azt valószínűsítik, hogy a közepes északi szélességeken kell lennie valamilyen jelentősebb elnyelődésnek. Hogy pontosan hol, az nem világos. Ha például kiderül, hogy az északon, Kanadában és Szibériában levő erdőségek nyelik el a sok szén-dioxidot, amikor a rövid nyári hónapok alatt gyors növekedésnek indulnak, akkor még jobban összpontosíthatunk a védelmükre. Azt is jobban megbecsülhetjük, hogy az ott végbemenő változásoknak milyen kihatása lehet a jövőre.
A Föld körül keringő megfigyelő-állomás egyetlen alapvető műszert, egy spektrométert visz magával. A felszínről visszaverődő napfény színképének elemzésével határozza meg a CO2 és O2 gázok koncentrációját. Az OCO mérései 1600 négyzetkilométeres területi egységekre vonatkoznak, és 1%-nál is pontosabbak lesznek. A műhold pályáján csatlakozik egy, már ott keringő holdakból álló valóságos kis flottához (A-Train). A különböző földmegfigyelő mesterséges holdak azonos alakú pályán, egy adott pont felett rövid időkülönbségekkel haladnak el. Így a többféle érzékelő gyakorlatilag egyidőben tudja megfigyelni a felszín adott területeit, jól kiegészítve így egymás adatait.
Forrás: ŰRVILÁG hírportál
