A telefon szerdán még csak tizenkét francia városban volt kapható, az országos bemutató csütörtök reggel indult.
A telefon megjelenését persze az a tény teszi érdekesebbé, hogy a francia fogyasztóvédelmi rendelkezések értelmében az Apple-nek nem sikerült az a szokatlan árukapcsolási törekvése, hogy az iPhone-t egy adott szolgáltatóval kötött előfizetői szerződéssel és egy meghatározott időre szóló hűségnyilatkozattal lehet csak használni.
Az Orange az előfizetői szerződés nélküli változatot 649 euróért (mintegy 165 ezer forintért) kínálja, ehhez jön még a 100 euróba kerülő kártyafüggetlenítés. Az előfizetői szerződéses 8 gigabájtos változat továbbra is 399 euró. A Németországban november eleje óta kapható készülék
egy bírósági döntés hatására szerezhető be kártyafüggetlenül, mintegy 999 eurót kell fizetnie annak, aki nem a T-mobile hálózatát választja.
Az Orange megerősítette, hogy az exkluzív forgalmazói szerződésért cserébe bizonyos százalékot utal az Apple-nek az előfizetők után beszedett forgalmi díjakból, azonban nem kommentálta azokat az elemzői véleményeket, miszerint az amerikai informatikai vállalatnak mintegy 25 százalékos részesedést fizetne.
Louis-Pierre Wenes, az Orange France igazgatója a Le Figaro című napilapnak elmondta, hogy az Apple-el kötött szerződésük „több mint két évre szól”, további részleteket azonban nem közölt.
Forrás:
Reuters Kapcsolódó cikkek: