A másik problémát az jelenti, hogy legalábbis
kérdéses, hogy mit értene meg ebből egy földönkívüli civilizáció,
hiszen miként Ernst H. Gombrich művészettörténész rámutatott az
idegeneknek szánt képüzeneteket elemezve, "egy kép olvasása, bármely
üzenet befogadásához hasonlóan, a lehetőségek ismeretétől függ: csak
azt tudjuk felismerni, amit tudunk", és azért látjuk az Arecibo-i
üzenetből összeálló képen az emberi alakot, mert tudjuk, hogy mi az. De
ha nem tudnánk, akkor nem lennénk képesek értelmezni.
Végül pedig súlyos probléma, hogy kinek van joga az egész emberiség
nevében egy üzenetet útnak indítani; illetve, hogy nem túlságosan
veszélyes-e ez ránk nézve. Martin Ryle angol királyi csillagász azt
írta Drake-nek az adást követően, hogy egy egy esetleg „ellenséges vagy
egyszerűen éhes” civilizációkkal benépesített világmindenségben
óvatlanság elárulni a létezésünket. Amire Drake azt válaszolta, hogy
késő, mert - miként Almár Iván fogalmaz - "a Földről a világűrbe
kiáramló rádiósugárzás a hozzáértőnek évtizedek óta elárulja, hogy
civilizációnk elérte a rádiótechnika szintjét." Ami viszont valójában
nem érv, hiszen - egy hasonlattal élve - az, hogy egy ragadozókkal teli
erdőben ropognak a lábunk alatt a gallyak, nem teszi indokolttá, hogy
még fütyörészéssel is felhívjuk magunkra a figyelmet. Az
üzenetküldéssel és annak lehetséges következményeivel (ezt a területet
az utóbbi években aktív SETI-nek szokás nevezni) kapcsolatos viták ma
mindenesetre hevesebbek mint valaha, hiszen egyre kevésbé csupán
elméleti kérdésről van szó, és ennek megfelelően az Arecibo-i
rádióüzenet évfordulói is mind fontosabbá válnak. Forrás: ŰRVILÁG hírportál