
Most kaptuk a hírt, hogy komoly felelősségrevonás indult az Asus-nál, mert az eredeti tervekhez képest, a most megjelent PDA-GSM kombó és a Smartphone processzorait felcserélték. A hibának büntetőjogi következményei is lehetnek, az anyagi kár jelentős. A rendőrség is nyomoz, hiszen a konkurencia beavatkozása sem zárható ki.

A napokban hetekben gördültek le a futószalagról az Asus új készülékei. Jómagam arra számítottam, hogy az előzetes hírek tévedésen alapulnak, hiszen ki hallott már olyat, hogy egy gyártó egyazon időben megjelent két eszköze közül a Smartphone kapja az erősebb processzort a PDA-GSM kombó helyett? Most már semmi kétség, valaki nagyot hibázott az Asusnál (talán a túlzott fiatalítás okolható a hibáért, hiszen a stressztűrő képesség 10-12 éves korban még nem alakul ki, így fordulhatott elő, hogy hibázott a fiatal szakember).
Hogy ebből valami is igaz volna, vagy sem azt nem tudom, de a tények azok tények maradnak. Véleményem szerint a
Nokia E61 készülékkel fémjelzett smartphone készülékek (említhettem volna akár a
HTC Excaliburt is) konkurensének szánt
Asus M530w feleslegesen gyors, és energiafaló processzort kapott. Ami a másik készüléket illeti, vagyis az
Asus P526 kombót, egy elkésett modellel állunk szemben. Azt a tudást amit "beletettek" már töbször is láttuk, igaz más külalakban és olykor erősebb processzorral. Talán nem mondok nagy újdonságot, ha azt állítom, hogy a kifutó modellnek számító
Mitac Mio A701 jobb vételnek tűnik, mit az új
Asus P526...
A végén azért halkan jegyezném meg, hogy az
Asus P526 elődjének tekinthető Asus P525 még komolyabb procival rendelkezett, és abból még a Wi-Fi sem maradt ki.
Ha az
Asus P525 és Asus P526 specifikációt egymás mellé tesszük, akkor a táblázatból számomra jól látszik, melyik a nagyobb tudású készülék.
Kapcsolódó cikkek: